Ki kicsoda Kassától-Prágáig?
Köszöntjük az olvasót
7 Köszöntjük az Olvasót, életrajzgyűjteményünk első kötetével, melyet terveink szerint két éven belül tucatnyi fog követni. Célunk, hogy A századvég magyarsága köteteiben bemutassuk nemzetünk közelmúltját és jelenét, azok életrajzának és munkásságának értékelés nélküli ismertetésével, akik válaszoltak kérdőívünkre. Sorozatcímként azért a század-, s nem az ezredvég jelzését választottuk, mert a magyar ezredévet már egy évszázaddal ezelőtt megünnepeltük. Köteteinkben csak magyar honfitársaink adatait kívántuk szerepeltetni, ha valamilyen félreértésből kérdőívünket más is kitöltve visszaküldte, s adatait közöltük - vásárlóink megértését kérjük. Bár a 14-15 millió magyar a több milliárd földlakónak parányi része, nem szándékoztunk más népből egyetlen személyt sem kisajátítani, nevüket helyesírásunkkal átírni, olvasóinkat ezzel megtéveszteni. Köteteink kiadási sorrendjét közbejött váratlan dolgok némileg megváltoztatták, ezért az előre elgondoltak helyett az elkészítési időrend lett a meghatározó. Nem föladatunk egy ki kicsoda? előszavával pótolni a kisebbségbe szakított nemzetrész történelmi keserveit, de az életpályák jobb megértéséhez eligazításként szükséges néhány mondat a kettős járom alatt töltött negyvenöt évről. Csehszlovákiában 1945-ben a „felszabadulással" a magyarságot kollektív büntetéssel sújtották: csaknem valamennyi tagját megfosztották csehszlovák állampolgárságától, aminek következtében a magyarok nem vehettek részt a közügyek intézésében, nem választhattak, és nem voltak választhatók, elvesztették állásukat előbb mint állami és közalkalmazottak, majd mint magánalkalmazottak, elvesztették munkahelyüket, nyugdíjukat, nemzeti gondnokság alá helyezték kis- és középüzemeiket és a kisiparosok műhelyeit, nem kaptak kártérítést a háborús károkért, 1945-ben bezárták valamennyi iskolájukat - melyeket csak 1949-1952 között nyitottak meg újra -, így még a betűvetést sem tanulhatták meg anyanyelvükön, majd az ún. reszlovakizáció keretében bizottság előtt kellett tömegesen megtagadniuk nemzeti hovatartozásukat. Ezreket küldtek internálótáborokba, a katonaság segédletével tízezreket tettek át mindenüktől megfosztva Magyarországra, tízezrek menekültek el hazájukból hevenyészett lélekvesztőkön, sokan halálukat lelve a zajló Duna hullámaiban. Munka erőtoborzás címén fagyban, hóviharban s fegyveres-katonai segédlettel további tízezreket hurcoltak el a cseh országrészekbe, fűtetlen vagonokban, sokszor útközben napokig a nyílt pályán és mellékvágányokon vesztegelve. A „lakosságcsere" keretében is százezernyi magyart telepítettek ki szülőföldjéről. Akik otthon maradhattak, azoknak elkobozták házát, földjét csak azért, mert magyarnak vallották magukat. Az utcán, hivatalokban, üzletekben, vonaton és villamoson - lényegében tehát a lakásukon, a családi házukon kívül sehol - nem beszélhettek anyanyelvükön, hacsak nem akarták magukat kitenni embertelen sértegetéseknek, kegyetlen önkénynek. Sok helyütt még a temetőben, a síremlékekre sem írhatták ki szeretteik nevét magyarul, s azt is megtiltották, hogy lakóhelyük nevének magyar változatát használják. (Ezt hivatalos iratokban 1993-ban sem tehetik.) Az évekig tartó üldöztetést és létbizonytalanságot 1948 végén, ill. 1949 elején korlátozták. Az 1948. október 25-i 245. számú törvény ugyanis lehetővé tette a csehszlovák állampolgárság megszerzését. Ám a magyaroknak hűségesküt kellett tenniük, s állampolgárságuk folyamatosságát még így sem ismerték el, tehát e tény jogi következményeit sem orvosolták. Az 1989 novemberi változások után sem követte meg senki a csehszlovákiai magyarságot, kártérítése pedig föl sem merült, s az elrablott vagyon visszaadásáról sem esett szó. A rehabilitáció mindmáig késik, és kérdés, hogy egyáltalán sok kerül-e rá. A megbánás jelei ma sem mutatkoznak (ld. Gyönyör József: Mi lesz velünk, magyarokkal? című könyvét). A kisebbségi sorsban az újrakezdés a beolvadás egyik hatásos ellenszere. Nem tartjuk hagyomány nélkülinek kötetünket sem, ezért legalább címszavakban idézzük elődeink erőfeszítéseit. Ilyen egymás megismerését szolgáló kötet volt a Szlovenszkói sportalmanach 1920/21. Pozsony, 1921; A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja 1918-1933. Pozsony, 1933; Prágai Magyar Hírlap