Tuczel Lajos: Két kor mezsgyéjén – A magyar irodalom fejlődési feltételei és problémái Csehszlovákiában 1918 és 1938 között
V. Az irodalmi élet kialakulásának sajátos körülményei
„Kezdők voltunk mindenképpen, és átmenet nélkül mesterekké, vezetőkké, hangadókká kellett válnunk - írja Fábry. - Tanulva tanítottunk, és ennek a kettős - a kiérést akadályozó funkciónak mindenütt ott a nyoma: örök diákok maradtunk. Tanultunk, tanulók voltunk, és máris tanok és tanítók felett kellett ítélkeznünk. Ez persze nem mehetett gikszerek nélkül." 24 1 A legnagyobb gikszereket nem annyira a szakmai tapasztalatlanság, mint inkább az esztétikai látást elhomályosító politikai elfogultság, klikkszellem és világnézeti türelmetlenség idézte elő. Olyan általános jelenség volt ez a politikailag hatványozottabban megoszlott, élesebben differenciálódott és polarizálódott kisebbségi társadalomban, amelyre a kortársak közül többen rámutattak: „A kisebbségi osztályhelyzetben önmagát kereső magyar társadalom szívesen skatulyázza el magát a politikai pártok esztétikai jelszavai mögé - írta Kovács Endre. Nem a művet tekintik először, hanem írója keresztlevelét tudakolják, és politikai pártállása szerint ítélnek olvasatlanul a mű felett... Az irodalmat szokás lett polgári és szocialista irodalomra felosztani, és az irodalmi alkotásokat ilyen szempontok szerint bírálni." 24 2 Féja Géza „a nem létező, de talán létezni akaró felvidéki kritikában" a fraternizáló szellemiséget pellengérezte ki, amely különösképpen a jobboldal irodalmi köreiben dívott: „A felvidéki kritika csupán baráti dicséret. A nagy költők valósággal falkában tanyáznak szerinte. Arra bizonyára nem is gondolnak az ottani kritikusok, hogy milyen sokat ártanak ezzel, hogy milyen akadályokat emelnek egy értékes kibontakozás elé." 243 A fraternizáló szellem elharapódzását Fábry egy hírhedt eset nyomán kvaterkairodalomnak nevezte el. 24 4 Ami magának Fábrynak a kritikai tevékenységét illeti, ő ilyen irányú fellépését egy esztétikailag szigorúan megalapozott krédóval vezette be: „Értsük meg: olyan időket élünk, olyan helyzetben vagyunk, hogy létfeltétel, szükség az írott szó mint eszköz, de ez még nem szentesíti az írott szót irodalommá írta 1923-ban az Irodalom és magyarság című tanulmányában. Az író alkotó művész: teremtő, formáló. A művészi alkotás kiválasztó, értékelő törvénye: az esztétika. Író tehát csak az, aki az esztétika normáit igazolja, példázza. Irodalom csak az, ami ezt 94
