Tuczel Lajos: Két kor mezsgyéjén – A magyar irodalom fejlődési feltételei és problémái Csehszlovákiában 1918 és 1938 között
VI.fejezet A tudományos élet, a műveszetek és a sajtó
rolni azoktól a soviniszta szellemű és konjunkturális kiadványoktól, amelyeket Dél-Szlovákia Magyarországhoz való csatolása után Budapesten jelentettek meg/ l2: í A többi helyi adottságú tudományág köréből elsősorban a történettudományt és annak legeredményesebb művelőjét: Sas Andort emelhetjük ki. Sas a Tanácsköztársaság emigránsaként — rövidebb bécsi tartózkodás után - került Csehszlovákiába, és tartósan itt telepedett meg. A két világháború közötti időben főképp történelmi kutatással foglalkozott, és tanulmányai egy részét magyarországi és németországi folyóiratokban publikálta/'-' 5 Ekkor írt gazdaságtörténeti tanulmányait - amelyek közül az egyik (Egy magyar nagybirtok történetéhez) a Századunk Könyvtára 8. számaként 1931-ben Budapesten jelent meg a felszabadulás után nagyobb terjedelmű monográfiává olvasztotta össze/' 2 5 Sas két munkája - a Szabadalmas Munkács város levéltára 1376-1850 (Munkács 1927) és Riedl Szende hídverési kísérlete a cseh és magyar szellemiség között a Bach-korszak Prágájában (Pozsony 1937) - ma is hasznos forrásmunkának számít. A reformkori Pozsony történetéről szóló műve, amelyen a harmincas évektől kezdve 42 6 haláláig (1962-ig) dolgozott, posztumusz műként jelent meg (A koronázó város, Bratislava 1973, 333 1.). A történelmi és irodalomtörténeti kutatás (történetírás, művelődéstörténet, egyháztörténet, művészettörténet, történelmi és kultúrkapcsolatok, irodalomtörténet) többi, nagyobbrészt alkalmi művelője közül - Alapy Gyula kivételével - senki sem érte el azt a szolid tudományos színvonalat, amelyet Sas Andor képviselt, de Balogh Elemér, Benczúr Vilmos, Benyovszky Károly, Bognár Cecil, Ethey Gyula, Fülöp Zsigmond, Gömöry János, Haiczl Kálmán, Hajnóczy R. József, Kalniczky Géza, Kemény Lajos, Kúr Géza, Sikabonyi Antal, Surányi Géza, Tichy Kálmán, Váradi Aladár, Wiek Béla és mások munkái 42 7 is megbecsülést érdemelnek az adatfeltárásukért. Az egyéb tudományágak (nyelvészet, neveléstudomány, demográfia, nemzetgazdaságtan) terén Orbán Gábor, 42 8 Krammer Jenő, 42 9 Révay István 43 0 és Machnyik Andor 43 1 munkássága érdemel figyelmet. A helyi folklór vizsgálói közül az idősebb nemzedékhez tartozó Tichy Kálmán 43 2 és Khín Antal 43 3 mellett a 141