Bábi Tibor: Keresek valakit

A Forrás éneke - Negyedik tétel

Ki érti érthetetlen vonulásuk, reményeik. Együgyű drága szentek: nem vették el soha senkinek életét, de adtak életet. Mellüket verve szánják-bánják mások magukra vállalt otromba bűneit — vigasztald, oldd fel őket, nem létező jó istenem, ültesd magadhoz jobb felől! . . . VIII Éj - Nap - Éj: a napimádó ősök óta ennyi a világ sematikus, rossz képlete; igazság — hamisság, a jó — a rossz, a szép — a rút, az isten és az ördög egyaránt belefér. S a szintézis? — az önmagát marcangoló anyag. A vulgáris dialektika tagadja a harmóniát. Aki az istent elhiszi, szükségszerűen hiszi az ördögöt, s főképpen annak áldoz — napimádóból így lesz éjimádó, pedig a fényből nem szükségszerűen következik az éjszaka. A sötétség állítólag a fény hiánya. Nem hiszem! Csak szemünk hiányossága. Az antenna és a képernyő lát a sötétben is. Én antenna, egyben képernyő vagyok. Fény minden sugárzás. A mindenség a nagy leadó, s én kellős közepén örvendezek áhítatos, mély örvendezéssel, mert csodálatosan színes az én látásom — látom a sötétséget is, 70