Bábi Tibor: Keresek valakit

A Forrás éneke - Negyedik tétel

A hátam sós, fényes verejtékben fürdik, és meztelen púposra görnyedt, mint a Hold távcsövekkel szemlélt, szűk görbülete — orv pisztolyok, rakétaágyúk vették célba: az erős falja fel a gyengét — ez a dolgok rendje. VII A templomok hideg kövét koptatja térdük. Megtörtek, fáradtak, megvénültek, nem ízlelték derűs és gondtalan napok nyugalmát, ízes, édes örömét. Halál, gond, élet őrli őket, s rajtuk bosszulta meg magát minden érdek, düh, vágy, vak szenvedély, minden korcs, törpe hatalom. Ott mennek, ni, vonulnak végeláthatatlan, hosszú sorban, fekete kendők, ködmönök processziója egy roppant koporsó mögött; temetik szüntelen két háború halottait. Ott köztük lépeget apám, anyám, ó, drága, ősz fejek. Mit ér önkínzó, hosszú lázadásom; fáradt, megtört szemükben a temetőkre táguló, fekete láthatár. Fiuk a rög alatt, leányukat kurafi, katona gyalázta meg. A letarolt mezőkön, életen sáska pusztít, sárga nap s aszály dúl, vagy sodró árvíz hömpölyög — borjavesztett, meddő tehén fejük fölött a bőgő ég. S a jövendő? ígérhet bármit, meg nem értik, fülelő bús fülük kapdossa rémülten a Dies irae szörnyű sirámait. 69