Bábi Tibor: Keresek valakit

A Forrás éneke - Negyedik tétel

VI Mag ömlik, búzatenger árad, sóváran, sötét, súlyos kenyérhegyre bámulok, fekete szén és érctömeg takarta el a szemhatárt. Az égbolt csupa kék szövet, s acélkolosszusok tövében tekintek föl az elkeringő, furcsa Napra. Oly nagy a csend: ni, milyen törpe, törpe vagyok. Munkánk gyümölcse bezúzott koponya — kettéhasadt világ; a Földön véges-végig szörnyű hadrendben fölvonultak már a dolgok. Valaki, valaki megvert, megátkozott engem. Belesajtolt az őrlött kicsi búzaszembe, sókristályba — mozdonykerékbe, sínszögekbe öntött; kucorgok némán a csizmatalpban, mozduló kilincsben. Forgat a gőz, pörget a kerge légcsavar, kovászban fuldoklom, forró kenyér belében didergek sírva. Szeretnék olykor szabadon, meztelen talpra szökni a pékkosárban — akár egy dobogón, és ízletesre, barnára sült ropogó testemet fogván megtörni ujjaim között, és szólanék: íme, vegyétek — mert az emberi szabadság önmagát osztja el, akár a szerelem, mint erős parasztapák, parasztanyák szeretete. S ó, jaj, engem tört meg, engem falt föl, ragacsos péppé rágva engem emészt a kenyér: az erőszak a dolgok rendje. 68