Bábi Tibor: Keresek valakit

A Forrás éneke - Negyedik tétel

gyáván és hallgatag osonsz tova. Nem üldöz, senki nem kerget, csak önnön lépteid visszhangja űz. Futsz mégis, menekülsz, s az alkonyatban, fuldokló villanyláng alatt, görnyedt, alattomos árnyékod lép nyomodba. Álmodban, éjszaka sikolt, hörög a szürke ház. És minden másodperc egy súlyos, tompa zuhanás. Szürke körül a sötétség. És szürke még az álmod is. Lámpát gyújtsz, és szürke még a fény is, csak vitrined mélyén, a zárt üvegben lapuló alkohol őriz valami gyújtó, píros lángot. Fenékig hajtod, ürítgeted a poharat, s kigyúlsz, lobogsz, akár a nád. Gomolygó, vörhenyes ködökbe burkolózik a fagyban, szürkeségben fogát vacogtató világ. És hasztalan. Valaki néz, néz, néz. Ott áll a rácson túl, te rácson innen — mindketten mégis rács mögött, és mámorod most éppoly elviselhetetlen, mint a megfutó s a gyáva, gyáva józanság. V A világ valami bomlott órás műhelye. Fal falra tornyosul, mint egymást tükröző száz tükörben a tükrök végtelen sora, s minden falon ezernyi óra ezer óra mellett: mérik, egyre mérik — mit mérnek, mondd? 66