Bábi Tibor: Keresek valakit

A Forrás éneke - Negyedik tétel

a megvert bádog dübörgése, vasra ejtett vas rikoltása, láncok csörömpölése. Ők az egyetlen igazán kifosztottak-lefejezettek, robusztus árnyak közt imbolygó, roppant árnyak; el-elvéreznek minden áldott nap, mint a sötétbe burkolózó, elfojtott fényforrások. Hiába szólok, meg nem értenek, kiáltok, meg se hallják, bénán, boldogtalan szemlélem szörnyű imbolygásuk, akár egy mesterséges oldatokkal táplált, törzsétől elválasztott fej: ezüst üveglapon, gonosz és delejes álomba ejtve kuksolok valami elvarázsolt kísértet-laboratóriumban. III Éjjel a városok felett piros, fehér, zöld, sárga fények gyúlnak, és áttörik az árnyas, mély eget; a csillagokkal — hűvös és hallgatag testvéreikkel — fázva némán összebújnak. Mélységes mély a csönd. Megnyugtat, elzsongít, megejt a földi s égi fények biztató találkozása. Aztán . . . Ki mondja meg, mi történt fenn a sötét kárpitok mögött? Hirtelen vér itatja át a felhők megtépett, űzött rongyait. Settenkedő orgyilkost, fejvadászt küldtünk az égi pusztaságra. Elborít a szégyen, s oly fáradt vagyok, oly szomorú. 64