Bábi Tibor: Keresek valakit

Könny a mikroszkóp alatt - Negyedik könyv

V

III Lassúbb a járásom, hajamat dér ütötte. Ó, hol van a gyermek, aki éhes szeretetének indáival befonta egykor anyám szegény szívét! Akár a búzamag, megsokasodva kalászba szöktem: két fiam, lányom növekedik. Asszonyom fáradt keze gyakran ölébe hanyatlik; fogy lassan, fogyok én is, akár az őszi égen didergő hold sarlója. Vidám, kemény kis fogak sokasága rágcsál rajtunk, és ennyi, ez a boldogságunk, hogy így múlhatunk el, szitok és szemrehányás nélkül, a sóvár és irgalmatlan szeretet fogai közt. Asszonyom szemében éppolyan bánat ül, mint egykor anyám szemében, komor a nézésem, mint egykor apám tekintete, s éjszaka borzongva egymás karjába menekülünk. Friss hajnali órán, nyár közepette is megérzem az ősz fanyar illatát, és forró délben önnön árnyékomba botlik lábam, a pacsirta dalára, gyermekkacagásra szíven üt valami fájdalmas, bús öröm. A fiaim! A lányom! . . . Szólítanám őket, s anyám fuvolahangját hallom a szélben, lombsusogásban, 121