Bábi Tibor: Keresek valakit

Könny a mikroszkóp alatt - Negyedik könyv

egy dérütött, szomorú erdő az ő hangján beszél belőlem, s ha asszonyom szól, mintha őt ismételné . . . így beszélget a fa érő gyümölcsével, a föld a füvek gyökerével, tenger a gyöngykagylóval — s ez az, amit nem értek. IV Csak az éjszaka volt, s a sötétség sövényén túl egy hívogató fehér ablak. Szél dudált, porzott a hó, s ez volt a karácsony: a súlyos ég alatt pilleként halódó parányi fény. Mindig közétek vágytam, most végre megérkeztem s ünnepelek. Velünk, ó, megfoghatatlan csoda történt, a föld porából emberré testesültünk, s vagyunk, mint az isten: asszony és férfiú . . . Te vagy a kapu rajtad keresztül érkeztem meg: ma én vagyok a karácsonyfa és az ajándék, lásd csillagot szór a szemem; te pedig anya vagy, felhasadt, termő barázda, s mint kalász tokja az édes, fanyar búzaszemet, ringatod, érleled súlyos örömeim. 122