Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Egri Viktor: Átkelés a Tagliamentón

tetett. Térkép szerint kompnak kellett a közelben lennie. Percek múlva előttünk feketéllett a felszálló ködben és már látszott néhány keskeny vizsáv. Térdig gázoltunk, apróbb szigetek jöttek, majd derékig érő fagyos viz és alig száz lépésnyire feltűnt a túlsó part homályba vesző vonala. üsszebujtunk tanakodni. — Induljunk felülről, — tanácsoltam a hadnagynak, — ha van túlnan valaki, ott lesz a révészkunyhónál Fentről meglephetjük őket. Igy tettünk. Csak az utolsó, alig huszméteres ágban kellett úszni a viz gyors sodrában. Szerencsésen partra értünk mind a négyen és óvatosan felkusztunk; a köd lassan tisztult és lilás fényesség szivárgott az idegen tájra. Éreztük: a nagy veszély elmúlt, itt már védekezhet az ember és nem hull el oktalan, mint a vizben. Sejtelmem nem csalt. A révészkunyhó magaslatán két alak kuporgott és köztük a vizre irányitott géppuska. Csúszva közeledtünk. — Szuronyt beléjük! — szólt fojtottan az egyik baka. Leintettem. Elég, ha a közelben felugrunk. Ezek az elitéltek váriák a halált, akárcsak mi négyen, kiket előreküldtek és megmaradtunk, — minek ölni! Lefogtuk őket hirtelen rajtaütéssel. Alkalmasint parancsuk volt reggelig maradni és boldogan fogadták a fogságot a bizonyosabb halálnál. A révészháznál megleltem a komp elvágott kötelét, körém hurkoltam és visszausztam vele. Keleten halvány pirosság gyöngyözött, a század megkezdte az átkelést. Magam is éreztem, a novemberi fürdő átkozottul hideg volt. A főágnál egyszer csak kiderült, hogy bakáink közt alig van uszó. Csónak, ponton nincs, már pedig hajnalban át kell jutnunk mindannyiunknak. Meg kellett erősiteni a komp kötelét a két parton, abba kapaszkodott valamennyi, de a viz hirtelen sodra a középen lenyomta a kötelet és ketten fuldokolni kezdtek. Begázoltam a vizbe megint, aztán ott álltam nyakig belemerülve az ár 69