Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Egri Viktor: Átkelés a Tagliamentón

Ferenc halkan összeverte a bokáját: — Meghalt, két esztendeje, hadnagy ur! A társaim figyelme most valósággal vallásos rajongásba fordult, egyszerre leszakadt róluk minden kétely és alázatos megadás gyúlt ki bennük az előttük természetfelettinek tünő csodára. Ültem magam is a várakozás igézetes hangulatában, megértve a jelenségeket és mégis: fokozódó benső feszültségekkel és finom lázzal, csodálattal, mint zuhog belőlem ez a különös erő, mely mozgatott asztalt és láttatott csodát. Az ujabb kérdés előtt küldönc jött a zászlóaljtól a főhadnagyért. A széánsz félbeszakadt és mikor negyedóra múlva visszajött a főhadnagy, megtudtuk, hogy hajnalban az ezred tovább nyomul és átkel a Tagliainentón. A mi századunk indul legelői. Kényes feladat: itt állunk a folyamgátnál, minden jel arra vall, hogy a könnyű előtörés megszakadt és túlnan kemény ellenállás vár. A codroipói vashidat még a reggel felrobbantották, — a novemberi hajnalon át az ismeretlen folyón. Gázlót keresni, neki a viznek, a gátak gépfegyvereinek. Valami iszonyatos sivárság telepedett meg köztünk ... Itt a parancs, nem kérdi ki vagy, mi a célod? — szám vagy a többségben, menned kell, utat csinálsz, ha elhullsz, megél az, aki nyomodba lép. Ennek ez a rendje, a számitásban hátul nem esett hiba, az embertelen ölés nem lett értelmetlenebb, csak az a megdöbbentő, hogy most te kerültél a feláldozandók közé. Komoran készültünk lepihenni, de a főhadnagy visszatartott. — Maradjatok, fiuk. Kár volna elhalasztani ezt a jő alkalmat. Csináljuk meg újra a kört. Leültünk megint, én csak tétován és benső iszonyodással. Aztán elhangzott a kérdés: Átkelünk-e holnap szerencsésen a folyón és mennyi ember pusztul bele! Fel akartam ugrani, kiáltani akartam; hagyjátok abba, hát nincs szemetek, nem látjátok, hogy itt az történik az asztallal, amit én akarok. Nevetséges komédia! Mit mérgezitek az utolsó éj nyugalmát, nem jövőbelátás, 87