Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Darkó István: A dallás

csak ugy elvittek az Isten háta mögé, mint titeket! Tudom én, hogy milyen keserves gondolkozások származtak abból, hogy képzelni se tudtunk hazáig, olyan tengerut volt közöttünk. Dehát kibirtam én is, pedig anyáddal el se jegyeződtem még akkor s nem tudtam, hogy mire megyek haza három év múlva! Három évre, tudod-e? Nem koszos másfélre, mint te, bolond! — Édesanyám megvárta édesapámat! A példaadás rossz volt, édesapám! —- Sok mindenről beszél rosszul véletlenből az ember, mégis helyesen van! De ne siessünk ezzel! Majd megbeszélgetjük, ha leülünk valahol. Reggelig van idő. akkor visszamegyek. Sok a dolog otthon! — Egyet aludnia kéne édesapám! Nagyon kifárad, ha egy végbe három éccakát nem alszik! — Mit gondolsz te rólam, te koszos? Még ynnyit csak kibirok! Ugy látszik, hogy többet is kibirok, mint te, te koszos! Igy beszélgetve tartottak befelé a város uccáin. A komoly ok, amiért Andrist meglátogatta itt a messzi idegenben az öregebbik Andris, többet nem került szóba. Andris azt irkálgatta haza, hogy elkeseredése minden mértéket fölülmúl s hogy ő olyan kárt tesz az életében, mint az a német gyerek, aki a múltkor a szolgálatba sorakozásnál a strázsgolyóval ugy fejen tisztelkedett, mintha egész életében csak erre készülődött volnvj. Andrisnak rossz hirek jöttek Juliskáról. A lány egy régi udvarlójával olyan vigan farsangolt, mintha Andris soha se világított volna hódító fénnyel az életébe. A hirek szerint azt is kijelentette, hogy aki messze van, az hallgasson! Jobb ma egy veréb, mint holnap egy másik veréb! Fényképpel csak nem táncolhat, ahhoz még mindig élő ember kellett! Andrisban a sértett férfiuság s a tehetetlenség érzése az istálló rugós-harapós lovai között töltött napok keservét előbb csak fantasztikusan szellemes káromkodásokká, később búskomor mogorvasággá, végül fekete tintával irt panaszos levelekké növelte. Legutolsó leve72