Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Jankovics Marcell: A féllábu ember

Elmúlt egy nap, — két nap, — a haimadik is. Lassan, vontatottan. Felhőtelenül, vakitóan. Jane újra meg újra végigjárta a szokott ösvényt a Riederhorn oldalán. Le-leterült a rododendronok közé, szemben a távoli hópiramisokkal. Annyira csillogtak, hogy nem birt feléjük nézni. A jéglejtők törései tündököltek, villogtak, mintha el kellene olvadnia mindennek. Képzeletében maga előtt látta az egész képet, a tizennégy esztendő előttit. Igy volt, egészen igy. Épen Marjorieval ingerkedett, mikor hangtalanul mögéje toppant Percy és alpesi rózsákat dobott fürteire. Az istenkisértő útról, az utolsó vad vándorlásról jött — az „arrête Macdonald" után. Maga előtt látta a délceg fiút, kócos barna fürteivel, bronzszinüvé perzselt ábrázatával, — ragyogó szemeivel. Ott áll előtte az erő, akarat, bátorság, ifjúság nyalka férfiúvá válva ... Látta, akár ma — most volna ... Mellette újra roppant a kavics. A fiatal asszony fölpillantott. Igazán ott állt, — Macdonald Percy, — a csöndes napimádó. Épp olyan kócosak voltak fürtéi, mint akkor. Fénylett verejtékes homloka. Csakhogy fürteibe fehér szálak szövődtek, homlokába barázdák szántottak. Jane akaratlanul is arra a lábára nézett. Kifogástalanul illett rá a bő térdnadrág, mint akkor. Az acéllábon is nehéz, szöges cipő. Újra végigmérte föl, ragyogó szeméig. A férfi arca beesett volt, kimerült, csak a hólevegő és a fehér napfény perzselték életszinüre. Szemében nem az akkori diadal sugárzott a világba, hanem valami fájdalmas megelégedés. — Percy — honnan?! A férfi jégcsákányával nyugodtan intett a Weisshorn felé: — Arrête Macdonald ... Jane mindkét kezét két égő orcájára szorította és rémülten szögezte pillantását a férfi merev acéllábára. — őrület... csak nem... — De, igen. Jane ... — Lehetetlen... 67 5'