Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Jankovics Marcell: A féllábu ember

— Fiuk, én már csak a mathematikámat, az én hűséges tudományomat szeretem. Hamis a történelem, mert hazudik, mióta irják. Az csinálja, aki irja. Hamis a geografia, mert akármelyik néhány soros békeszerződés eltolja az országokat, elapasztja a városokat, elkereszteli a hegyeket, falvakat. Bizony, szinte megváltoztatja a a klimát is, inert fagyot varázsol oda, hol előbb csak a nap sütött... Hamis a fizika, hamis a kémia, mert csak azzal foglalkozik, amivel el lehet pusztítani minden szépet és jót. De hát — fiuk — az én mathematikám örökké őszinte és becsületes, mert kétszer kettő négy lesz akkor is, mikor már a Matterhorn utolsó kövét is a Visp belehempergette a Rhône-ba. Nem. Nem megyek többé a hegyek közé, mert tudományom állhatatosabb, mint az égboltozatot hordozó hegyek... Bánatosan nevetett hozzá. Fölállt íróasztala mellől és elbicegett az ajtóig, hol még egyszer barátilag megszorongatta a fiatalok kezét. Nyugodt mozdulattal műlábán megigazította a kifogástalanul vasalt ruháját. Legyintett. — Nem megyek kedves hegyeim közé. Nem akarom látni legigazabb barátaimat, azokat a kőszivü, jégszivü jóbarátokat, kiknek életem legmelegebb áldását köszönhetem. Mit is keresnék ott? Nem vagyok közibük való. Mikor már nem tudok többé felmenni! Egyik lábamat ott hagytam Verdun mellett... Nyomorék vagyok. Ez a férfiúnak legalázatosabb beismerése. Good bey, fiuk... Alighogy behajtotta az ajtót a búcsúzó diákok után, famulusa táviratot adott át neki; „Riederfurka. Jöjjön * Percy. A hegyek nyári glóriában várják — és várja Albutt és családja.' Fölhúzta szemöldökét. Lassan szétmorzsolta a táviratot. Pillantása az ablakból áttévedett a Trinity-college ódon kapujára. Nyitva állott, nyitva a nagy világ felé. Nézte a két kapubástyát, melyek büszkén, hajthatatlanul merednek a magasba. Nézte a kapu fölött az ódon kőfigurákat, a kőbefaragott multat, mely nem érez soha többé. A kapu fölött sugártalanul úszott a fakó nap61