Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Jankovics Marcell: A féllábu ember

Az izzó láván, mellyel az emberi lélek időnként kitörő Vezuvja, a háború, elöntötte a világ szebbik és jobbik részét, — a mindent leperzselő gyűlöleten végre újra kihajtott a virágos gally. Az emberek többé nem gyűlölni és ölni, hanem szeretni és élni akartak. A Weisshorn, a Matterhorn és a többi nagyok érintetlenül, szeplőtlenül fürödtek a verőfényes felhőtenger

v tien. Havuk patyolatára nem freccsent egyetlenegy vércsepp sem. Csillandó ormukra nem hullott egyetlenegy égő falu pernyéje sem. Sziklafalaikba nem ütődött az ember formálta ágyúgolyó, csak a tisztító villámcsapás, melynek erejét és dörejét türelemmel bírták már sok százezer éve. Évtizedek óta, mióta az első vakmerő angolok megtépték a „nagy" hegyek fehér menyasszonyi fátyolát, nem volt a tetőknek olyan szűzi világuk, mint oddig. míg az embeiek egymást és a kulturát irtották. Hiába, — béke csak ott létezik, ahol nincs ember. Macdonald Percy cambridgei dolgozószobájában álmodott a fehér hegyek derengő körvonalairól. Sötét fürtjei olyanok lettek, mint az ő Matterhornja a nyári zivatar után. Itt-ott lerakódott rájuk a hó. De a Matterhorn az első napsugárra újra megbarnul — az ő fürtje többé soha. Mikor juliusban búcsúzott a jókedvű karcsú collegeboyoktól, ezek megkérdezték: — Dear Doctor, mikor megy újra a nagy hegyek közé? A fenyők a tomboló Visp partján épen olyan örökfodrozódnak az „arrête Macdonald" köré, mint akkor — egyszer, mikor égig emelték azt, ki ott élő akarattá vált az addig érintetlen gránit és jégobeliszken... Az apró tarka tehenek most is ott tolonganak a kis crocusokkal telehintett Alpokon, a füst és pézsmaszagu időbarnitotta chalet elé kiáll az izmos pásztor és kérdi az arra bandukoló angolokat: mi lett vájjon a derék Macdonaldbol? Már soha többé nem jön mifelénk?... Hátrasimította szürkülő fürtéit és szomorú mosollyaí mondta: 60