Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Jankovics Marcell: A féllábu ember

cimere. Elővette kis pipáját, újra zsebrevágta. Megborzolta homlokán góndörödő fürtéit, hirtelen megállt. Gondolkodott. Majd kitartotta kezefejét és próbálgatta, hullanak-e rá az esőcseppek. A hegyeknek nyoma veszett, a Wallis fölött szürkén hömpölygött a nedves köd. Mégis jobb igy. Könnyebben fog szólani Jane-nak, mintha maga előtt látná a Weisshornt. Ma a Weisshorn nem hallja... A portás levelet nyújtott át. Föltépte. Halkan mormolta azt a.három szót, egyszer, tizszer; „Kitchener want' s you." Kitchenernek szüksége van önre... Három szóban a világháború kitörése. A hadvezérnek katonák kellenek. Istenem, nem parancs, csak egyszerűen megmondják mindenkinek, hogy szükség van rá. Mennyi frázis nélküli nagyság három rövid szóban! Gyorsan felszökött szobájába. Még egyszer kinézett, nem látja-e valahol a hegyeket. Ott, ahol a köd szétszakadt kicsit, úszott valami fehérebb a borús égnél. Igen, utolszor köszönti a Weisshorn. Ledobta diákzubbonyát, megannyi ragyogó nap királyi palástját. Beletömte holmiját a világlátott nagy bőröndbe. — Hamar a szánt. Vigyetek le mindent BrigbeGyorsan. Odaállt Jane elé, ki rózsásabb volt ma, mint tegnap. Állt és nem szólt. Nem szólt, mert elmulasztotta a tegnapot. És milyen jó is az, hogy nem szólt. Nem fogja soha többé elmondani, miért nem akart többet a nagy hegyekre menni. Egyetlen kézszorítással búcsúzott: — Good by, Jane. Megyek Belgiumba. Kitchenernek szüksége van rám. Legyen boldog. A parasztlegény a nedves gyöpön leiramodott a szánnal, melyre fölrakták holmiját, kötelét, jégcsákányát, a hegyek örök békéjének utolsó tanúit. A fiu karcsú alakja megnagyobbodott a tovaillanó ködben — aztán eltűnt a meredek hegyi ösvényen. Jane nem látott mást, csak a Weisshorn kivetkőző ezüstpiramisát. Ragyogó ui Iió lepte be a tegnapelőtti nyomokat, melyek fölfelé vezettek. 59 9