Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Jankovics Marcell: A féllábu ember

ben. Többet szeretett volna mondani, még valamit és mégis, tudj' Isten, jól esett a hallgatás. A csönd talán elmond mindent helyette, a csönd megmagyarázza, miért volt a Weisshorn utolsó utja, miért nem megy többé fölfelé, miért marad idelent, az alpesi rózsa és kolomp birodalmában. A Mischabel-csúcsok mögött hirtelen keskeny, vörhenyes szegélyű sáv következett. Egymásután húzódtak a keskeny barna vonalak a csillagok közé, mint az úszkáló nagy halak. A csúcsok éléről patyolatos hab gomoly gott az égre. A hóból tollpihék kavarodtak széjjel, mintha óriás fehér galambok küzdenének egymással és szertefoszlanék vergődő szárnyuk. A fiu sasszemekkel vizsgálta a hirtelen kavarodást. Fejét csóválta. — Ilyen semmiség! Felporzik a hó. Itt a déli szél. Vége a jó időknek. Egyszerre az egész világot elönti a vihar. Megfordultak és lassan ballagtak egymás mellett vissza, hol a merev fenyőszálak között villogtak Sir Albutt villájának ablakai. Percy nem szólt arról, mit szeretett volna elmondatni a nagy csönd hallgatásával. Holnap. Reggel. Igen, reggel mondja majd el Jane-nak, miért nem megy többé a nagy hegyekre. Mert van valaki, akit jobban szeret, mint a világ minden havas kőszikláját, minden veszedelmekkel együtt. Ott fent csak egy ut van — nincs jobbra, nincs balra —. csak fölfelé. Itt lent is csak egy ut van — nincs vissza — csak Jane felé. Holnap reggel! Jobb ezt diadalmas napfényben elmondani, a reménységek születése napján, jobb, mert olyankor a szók is ragyogóbbak, mint igy a sötét ég alatt — a szók is melegebbek, mint igy a hűvös estén. —. Álmodjál édes álmot, kis Jane ... —• Álmodjál hegyeidről, te — hős Percy! Másnap reggel a fiu kora reggel föl és alá járt a villa terraszán, kék zubbonyában, melybe ékestarkán volt behimezve a Trinity-college jelvénye — ifjúsága 58