Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Jankovics Marcell: A féllábu ember

— Ugyan, Marjorie, nem is szeretek rá gondolni. Sakkjáték a halállal... Minden húzás után jöhet a nagy matt... Hóbort. Spleen. Hát nem esztelen ambició, hogy valakit, kit nem kényszerit erre senki, ott kóborol, hol a madár sem jár, hol másodpercenként a nyakát szegheti. Válogathat, Sanct Nikolaus felé akar-e háromnégyezer lábnyira repülni, vagy Anniviers felé. Ezt a gyönyörűséget a circus Ikarusai szerényebb mélységek fölött minden este élvezhetik. És aztán mi a jutalom? Néhány esztendeig élelmes vezetők biztos tea-chalet körül ődöngő társaságoknak mutogatják: „Íme, az „arréte-Macdonald" — tiz-husz év előtt ott ment föl a Weisshornra a bolondos angol... Azóta senki." És ez a senki jelenti azt a mérhetetlen nagy tömeget, mely igazán okos volt és nem ment oda, hol semmi keresni valója. — És — folytatta Marjorie — aza haszontalan egy ott hagyott valami helyes kis Janet, ki éktelenül féltékeny a jégtündérre,.. Nyugodjál meg, a hegyek mind férfiak, az egy Jungfraut kivéve. Újra trillázva tárta szét karjait, mintha meg akarná ölelni a ragyogó Weisshornt, mely kisértetiesen lebegett a rózsaszín éghatáron. Titokzatosan, valami patyolatos ideál szimbóluma. Hirtelen leterült a villámjárta fenyő alá Jane mellé és gondolkozva megsimogatta a nigritellák fűszeres fejecskéit. Azután együtt bámultak le az Aletsch pikkelyes jégfolyamára, melynek sötétkék utvesztőibe félénken tévedett le egy-egy ártatlan alkonyati napsugár, hogy a fagyos hasadékokból mosolyogva meneküljön át a törmelékes romlejtők között zöldelő rétszigetekre és aztán kecsesen játszadozzék a távoli Belalp fölkanyarodó füstjével. A keskeny ösvényen, mely a Riederhorn oldalán átkígyózott a mélységek fölött, lábujjhegyen lopódzott a két fiatal leány mögé Macdonald Percy, az imént emlegetett szálas fiu. Hazatért szerelmetes fellegvárai közül. Nagy, poros szöges cipőit óvatosan emelgette, hogy ne csikorduljon a kavics, — emelgette könnyedén, mint 54