Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Sándor Imre: Tempó

körül a rengeteg emberrel borított tribünökön. Ennyi érdeklődés, ilyen vad, türelmetlen lelkesedés a testi erőért, a testi ügyességért... — Huszadik század... — gondolta magában kis szánakozással. A maga vágyaira, a művészetre gondolt és elszomorodott, de aztán megkeményítette magát. — Biztosan igy kell lenni, ha igy van, az erő fontosabb, mint az érzés. Erő nélkül nincs érzés. De erő lehet érzés nélkül is. Ez az igazi élet, az Őszinte visszatérés a testhez ... Semmiféle hangversennyel sem lehet összecsőditeni annyi embert, mint amennyi itt van a nem nagyjelentőségű futballmeccsen. Fülsiketítő üvöltés akasztotta meg a gondolatait. A két csapat megjelent a pályán, a játékosok libasorban futottak végig a két tribün előtt, valamelyik a magasba rúgta a labdát, mire a tribün megosztott erővel zúgta a két csapat nevét. Azután az egyes játékosok neveit, akik egymásután futottak be a pályára. A játék megindult. Füttyjelek hangzottak, a játékosok ide-oda futkostak, tülekedtek, lökdösődtek a pályán, egy ember szaladgált körülöttük fekete szvetterben, sippal a szájában, a pálya szélén néhány más ember futkosott zászlóval; néha elhajították a zászlót. — Azok a taccsbirók — mutatta lelkesen Emil. Magyarázni kezdte a játékot, de a fel-fel zugó, dübörgő kiáltozás és lábdobogás, amely ugy hangzott, mint valami villám nélküli vihar, elfojtotta a szavát. Anna nem sokat értett a játékból, pedig a férfi két estén magyarázta a szabályokat, rajzok segitségével. — A fontos az, hogy az ember valamelyik párttal tartson, de azért igyekezzék megőrizni a tárgyilagosságát. Ugy élvezi az ember a legjobban a játékot — magyarázta tovább a férfi, mikor kissé alábbhagyott a lelkesedés. — Maga milyen párti? — kérdezte Anna. — Béefcé párti vagyok — mondta Emil büszkén. A piros-fehér dressz. — Akkor én is — mondta Anna halkan. 131 9*