Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Sándor Imre: Tempó

fejem. — A kapuban gyorsan elhúzta a kezét a kézcsók után és befutott a házba, anélkül, hogy visszanézett volna a férfire. A lány viselkedése másnap sem változott meg. A férfi eljött hozzá, kicsit későbben, mint rendesen, panaszkodott, hogy mennyi dolga van a hivatalában, túlórázni kell... A lány alig figyelt rá, nem keltett benne részvétet a férfi panasza, a szavak meg sem fogták az érdeklődését. — Bizony, édes Anna — mondta a férfi — ezek a száraz dolgok elszáritják az ember életét. Hivatal minden nap, este nyolcig, kilencig és ez igy megy már tizenhét éves korom óta. Hiába is tagadnám — hiszen maga látja jól — sok mindentől megfosztott az élet. Azt hiszem, az esett rosszul magának tegnap, hogy nem értek a zenéhez. Dehát, látja, nem volt időm ezekhez a dolgokhoz, én komolyan vettem mindig a mesterségemet, talán kicsit tulkomolyan. Azért is nem jutottam előbbre, mindig a legtöbbet adtam, minden helyzetben meg voltak velem elégedve. Nem tudom magam jól kifejezni, de bennem is van érzés. Az én érzéseim együttmaradtak. Nem foszlottak széjjel zenében, más művészetben- Az én érzésem mind a magáé, Anna. Anna ránézett a férfire, a férfi már régen nem beszélt, de ő folytonosan nézte. A férfi szavai csak későbben, lassan szívódtak be az agyába. Mint lassú crescendo emelkedett fel benne most a részvét, a legbiztosabb érzése a női léleknek, amelyen keresztül az odaadás kezdődik. Az a gondolata támadt, hogy felelőssége van a férfi életével szemben és ez a felelősség biztos kapocs az egész életre, akkor is, ha nem fűzi más érzés a férfihez. Kinyújtotta a kezét a férfi felé, kis lemondó mosoly húzódott a szája szélén: — Azt hiszem, mégis a felesége leszek, Emil. •> A férfi boldog volt. A férfias önérzete hamarosan kiheverte a kéthónapos bizonytalanság megalázottságát 129 9