Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Bábi Tibor - Éjszaka

Éjszaka A mozdulatlan, szunnyadó tárgyakat tapintja fáradt virrasztó szemed, és nem lát rajtuk mást, csak a nyugtató, elpihentető mozdulatlanságot, mely sima, néma, mint a barnára lakkozott bútorok, mögötte mégis ott munkálkodik, küzd a sose szűnő tiszta szorgalom, számon tart, figyel, hogy megtartsa őrző, szelíd otthonod. A szekrény, a zárt, merev ajtó s négy fal szögleteibe, az öblös székbe, a függönyök omló, lágy fodraiba, az izzószálba, a fénybe varázsolt értelem, gondos emberi kezek hű simogatása érinti arcod, lelked: biztató testvéri üzenet a társtalannak, s ha nem tudtad, most sejted, érzed már, hogy sokan szeretnek. Népes a világ, s az ember magánya sose volt teljes. És nincs is magány - a néma bútorok, négy fal között se -, bár nem vigasztal szó, üres ígéret s futó szerelem. Csak a dolgos kéz, csak a munka szeret; olyan egyszerű és csoda mégis, hogy értő és szelíd érintésünkre átlelkesül a hideg érc, a kő, fém, pihenő szerszám. Kis asztalodon nyíló virágkehely a karcsú váza, ibolyák színét idézi merev, kék szomorúsága; múlik, elmúlik lassan a hosszú nap, mondja az óra, 165