Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

— A műhelynek öreg vagyok, elveszem a fiatalok helyét. — Ha kitudódik, hogy az én apám... — Azt mondod, dilis az öreg. Nem beszámítható! Mániája a munka. Apám a fejét csóválja. Nagyapa még dühösebben veri a szeget. Anyámékhoz nem szívesen járok. Nem kívánom látni gömbölyödő hasát. Pali bácsi tekintete is egyre fürkészőbb. Gizi nagyi íbezzegjei pedig egyre j óbban csikorognak. Legszívesebben a lányoknál ülök az intriben. Lekuporodom valamelyik ágy sarkába, és füstölök. Nézem, hogy tanulnak, és iszom, ha van mit. Homola szerint isöhasem heverem ki „azt a marhaságot",, ha ilyen „iháklis" vagyok. Apámék — természetesen — karácsonykor nem vittek magukkal a hegyekbe, anyám pedig úgy készült új gyermekére, mintha ő fedezte volna fel a termékenységet. Megint találkoztam Ivánnal a lépcsőházban. Nagyon sietett. Elfelejtett köszönni. Na persze, a felesége energikus asszony, nem tanácsos vele vitatkozni. Kuszán mosódnak 'össze a képek. Nem csoda, közel két év telt el azóta. Igen, körülbelül... Állok egy hosszú asztal előtt. Az asztal mögött ítélkeznek Thália papjai, mindazok, akik hivatottak engem befogadni a rendbe. Középen kimagaslik a dékán alakja. A sor szélén pedig... nem, nem egészen a szélén, kicsit arrább, az ablak mellett áll ő. Cigarettázik, és vigyáz arra, hogy ne vegyen észre engem. A várószobából zsibongás szűrődik be, ott várnak rám a lányok. Én állok, mint egy szobor. Azt mondja valaki, lépjek közelébb. Közelebb lépek. Vagy inkább: lebegek. Két Fenmetrazin van bennem és három rum. Megkérdezik a nevem. Iván összerezzen. Egy pillanatra felém fordul, tekintetünk találkozik. Mintha a régi tűz lobbanna fel a szemében ... Igen! A régi tűz! Esküszöm! Idegesen belefojtja égő cigarettáját egy hamutálba. 74