Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

Nem nézek oda, de azért látom őt! Csak őt látom... Szavalok : Én írok levelet magának — Kell több? Nem mond ez eleget? Méltán tarthatja hát jogának, hogy most megvessen engemet. Megvessen engemet... Megvessen ... Miért vetne meg? Én sem vetettem meg őt, amikor kinyitottam az angliai csomagot, és abban egy fehér mohair sapkát találtam. Életemet egy sapkáért... Nem vetettem meg... Egy sapkát az életemért... Iván súg valamit a szomszédjának, az felém fordul. Tudok-e részletet a Rómeóból? Például azt, hogy „Az éj álarca eltakarja arcom, másképp a szemérem pírja festené ..." Nem tudok. Azaz tudok, csak elmondani nem tudom. A szavak üresen, értelem nélkül konganak: Az éj álarca eltakarja arcom... Nem takar el semmit. Itt állok pőrén, megalázottan, és szavalok, pedig inkább holtan szeretnék feküdni egy ravatalon. Az éj álarca eltakarja arcom ... — Köszönjük! Most talán valamilyen etűdöt. Például képzelje el... Elképzelem! Benyitok egy szobába, és a férjem vagy valaki, akit nagyon szeretek ... Nem is ezt kell elképzelni. De én nem tudok semmi mást... semmi mást nem tudok elképzelni ... Állok és nézek magam elé, összeharapom az ajkam. — Köszönjük. Majd értesítjük... Kérem a következőt! Romola azt kérdezi: — Nos? Erika azt kérdezi: — Mi van? Yvette nem kérdez semmit, mert ő belopózott a terembe, és mindent látott. — Gyere, iszunk egyet — javasolja. — Köszönöm, most nem! Fáj a fejem... 75