Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

— bedobott egy csomó latin kifejezést, amiből kettőt megjegyeztem: neuraszténia meg szenzibilitás. És olyasmit is 'beszélt a doktor, Ihogy vigyázni kell rám, mert depresszióra való hajlamom nem kívánt komplikációkhoz vezethet. Azt is mondta, hogy koraérett vagyok meg túl érzékeny. Nem latinul mondta ezeket, azért emlékszem olyan jól. Megütődtem akkor, hogy ilyen nyütan beszél előttem. Figyelmeztetni akartam, mint Gizi nagyi szokta otthon anyut, hogy: Nicht vor dem Kind! — de nem mukkantam, mert többet is akartam hallani. Tettettem magam inkább, hogy nem is vagyok olyan koraérett meg nyílt eszű. Fifikám helyesnek bizonyult, a doktor végül elárulta, hogy elvált szülők gyermekeinél az ilyesmi nagyon gyakori. Attól a naptól kezdve — de ez már nagyon régen volt, és régen felhagytam vele — gyógyulásom érdekében képzelődni kezdtem. Hogy nem is vagyok elvált szülők gyermeke. De nem sikerült meggyőznöm magam erről, mert apámat akkoriban nagyon ritkán láttam, Anna mamát még csak hírből ismertem. De azóta is figyelem, mikor jelentkezik nálam „a nem kívánt komplikáció". Ezért vettem észre azt is, hogy mindenkihez más vagyok. Például, ha Anna mamát látom, rögtön olyan leszek, mint egy dühös öleb. Legszívesebben beleharapnék. Három nagymamámhoz olyan vagyok, mintha ők lennénék a gyerekek és én a felnőtt. Apámat hivatalos egyénként tartom számon, aki azért van, hogy rendet teremtsen a világ dolgaiban, és ezért saját dolgait kicsit mindig elhamarkodja. És mintha otthon is úgy beszélne, mint a hivatalában. Nem azt mondja, amit gondol vagy amit érez, ihanem amit a „pillanatnyi helyzet" megkíván. Apám olyan „tökéletes", mint egy politikai szeminárium. Nála még Pali bácsi is emberibb. Neki legalább vannak hibái is. Anyám — nem tudom miért —, anyám úgy él bennem, mint egy gyógyíthatatlan betegség. Sokáig elélhetek vele, de azért fáj. Folyton f áj... Anyám olyan, mint egy boldogtalan szerelem. Iván alakja pedig olykor egybeolvad az apám alakjával. Talán azért, mert Iván mellett olyan biztonságban éreztem 66