Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

pedig akkoriban mindent elkövettem, 'hogy sikerüljön. Törülgettem az edényt, bevásárolni jártam, és merő igyekezetből bekapcsolódtam Natasa nevelésébe is. — Bezzeg én az anyám kedvéért mindig megettem a spenótot — hazudtam neki, pedig utálom. Mármint a spenótot! — Inkább ne jártál volna annyit inni, ha úgy szereted az anyádat — válaszolt erre a liba. — Nem tudsz magadra vigyázni? Ah, mit tudnak ezek az életről, gondoltam ilyenkor. Megvan mindenük. És mi az, hogy vigyázni? Persze hogy tudok magamra vigyázni... Mégis odaállok az Iván ablakába, és onnan figyelem, mit csinál odaát Gizi nagyi. Mert a lakásunk éppen szemközt van. Meg néhanap a kis szőnyegeket is rázogatom a balkonon. Ilyenkor Iván dühösen rám kiált: — Vigyázz, kérlek, meglát valaki! — Nem sejti, hogy éppen azt akarom. Kikürtölni boldogságomat a világnak. Vagy legalább az udvarunknak ... Ilyen ostoba voltam akkor és ilyen boldog! Anyámék szeptember elején „nászútra" mentek Jugóba, én pedig Gizi nagyinál aludtam, hogy ne legyen olyan egyedül. Abban az ágyban feküdtem, amelyikben anyám Pali bácsival... De már nem izgatott, az éjszaka nagy részét úgyis a szomszédban töltöttem. Napközben is átugrottam Ivánhoz, elmosogattam az edényt, letörölgettem a bútorról a port, és felfedeztem: ha az ember szereti azt, akire dolgozik, a két keze is joibban engedelmeskedik. Már csak elvétve csúszott ki egy-egy tányér a kezemből. Főzni is megtanultam. Egyelőre csak tükörtojást meg paprikás krumplit, de bécsi szeletet is beütemeztünk meg tyúklevest... Sajnos, erre már nem kerülhetett sor, mert október elején külföldi vendégjátékra indult a színház. Ivánt mintha kicserélték volna. Ideges volt, néha túlságosan is az. Minden gondolata a szerepei körül forgott. Idejét teljesen lekötötte a színiház, televízió, rádió, film. 62