Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

szimbolizmus és a formabontás. Érlelte bennem a színészt, ihogy egy napon, amint mondta, „fehér sirályként szálljak a művészet szent vizei felett..." Hálából én is megtanítottam őt arra, hogy nem bumlizni jár a mai ember, hanem csörögni, nem ipse az ürge, hanem hapsi, és az öreglány sem vén banya, hanem ócska ibőr... Bizony, bizony, ezen a vonalon még sok hiányt fedeztem fel Iván műveltségében. Itt az iskola mögött van egy rét, a réten túl patak csörgedez, a patak túlsó partján domboldal, azon temető, közepében régi kápolna. Arrafelé szoktam napozni. Beágyazom magam két sírhant közé, ahol buján burjánzik a fű, nem láthat oda senki, nem botránkozhatnak meg bikinim méretein, olyan ott, mintha hűvös, zöld selyemágyon feküdnék. A jobb oldali síron korhadó fakereszt, a feliratot lerágta róla az idő, a bal oldali porladó sírkőn a felirat: Boriska, élt 16 évet. Boriska... a másik név nem látható... csak az, hogy Boriska ... meg hogy élt 16 évet. Nagyon sajnáltam saját magam! Szombat délutánonként, ha Ivánnak nem volt dolga a színházban, beült vajszínű Wartburgjába, és elment a feleségéhez. Bármily harmonikus volt is a kapcsolatunk, erről sosem feledkezett meg. Ilyenkor holdkórosan lézengtem Anna mama körül, anyáméknál ebédeltem, ahol kikérdeztek apám élete és szokásai felől, szapulták Anna mamát. Gizi nagyi azt mondta: „Gesindel" ... A könyveim egy ládába kerültek, mert a könyvespolcomat kisajátította Pali bácsi, kedves kis dolgozóasztalom helyére modern vonalú íróasztalt állítottak. Pali bácsi lényét árasztotta magából az egész lakás. Egyre kevesebb maradt mindabból, ami számomra az otthont jelentette. Nem, anyáméknál sem voltam már otthon. Nagyi szobájában a sezlonon Pali bácsi aludta vasárnap délutáni álmát, míg anyám mosta a zoknijait meg az ingeit. Apáméknál egy percre sem tudtam soha felmelegedni, 61