Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

a jövő társadalom alapja. Te ennek nem fogod fel a horderejét. (Ügy beszél, mintha az üzemi tanács előtt állna.) Az án Annám okos asszony és jó is! (Nagyapó köhécselt!) A szája kicsit nagy, nem mondom, de ez nem árt. Kezébe veszi a gyeplőt, és egykettőre helyrehozza, amit ti elhibáztatok. (Haláli!) — Persze pofonokkal! — Ha kell, pofoz is, másképp nem megy, a saját lányát is megüti... — De akkor a tenyerébe a szívét is beleteszi. Az én Borikám számára csak a mérgéből jut majd. — A keserűség beszél belőled. Érzed, hogy igazam van. — Nem érzek semmit, és Borit nem adom! (Na végre!) — Lánykám, Margitkám — csivitelt egész fölöslegesen nagymama. Anyám megint leintette : — Mama, hallgasson! — Margit, ne kényszeríts arra, hogy brutális eszközökhöz folyamodjam! (Ugyan...) — Fenyegetőzöl? — Betartottam mindig, amit vállaltam. — Semmit sem vontál meg miatta a szádtól. Én meg gürcöltem! A gondoskodásod hol maradt! A szereteted?! Leemeltem egy bőröndöt a szekrény tetejéről. — Adtatok ti neki abból helyettem is, azzal juttattátok a kocsmába, a huligánok közé. Nagyanyus csivitelt. — Mondtam nekik, Kerekes elvenne... — Hallgasson már! Ne szóljon mindig közbe! — Miért hallgasson? Csak beszéljen! Kimondja legalább az igazat! Miért nem esküszöl meg végre a szeretőddel? Ügy látszik, anyám heveskedett, mert nagyapus szóval intette: — Lassabban! Békességgel többre mentek! — Mindenbe beleturkál! Hát hogyan esküdhetünk meg 52