Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

(Yvette-nek akkoriban egy afrikai fiú udvarolt, nagyon érdekes srác. Bejelentőlapjának abba a rovatába: apja foglalkozása, azt jegyezte be: király. Értelmességét bizonyította, hogy hozzánk jött tanulni, és nem a kapitalistákhoz. Úgy gondolkodott, jobb, ha ő alapítja meg hazájában a szocializmust, mintsem valamelyik elnyomott.) Hímeztem-^hámoztam, restelkedtem is, amiért modern létemre meghunyászkodom a nyers erő előtt, mentséget sem tudtam hirtelenében felhozni, ezért a lányok levonták a konzekvenciát — úgy mondták, muskátlis ablak való hozzám meg „Csak egy kislány", és hogy én minden bizonnyal le tudnám élni az életemet a modern kor vívmányai nélkül... Illett volna felháborodnom vagy legalábbis meggyőznöm őket tévedésükről, de hamarjában nem találtam megfelelő metaforát, és amíg kerestem, ők nagy vihogással elvonultak. — Csaó, csaó — kiabálták messziről, míg én lehervadva ballagtam tovább, és pár perc múlva a lábtörlő alatt kotorásztam. Sajnos, hiába. Kulcsom szintén ott maradt apám lakásán. Csengetésemre nem nyitottak ajtót, holott pontosan emlékszem, Zsófi nagyi azt mondta, anyu háromkor végez. A nylonkarvalynak lenne igaza? — villant át az agyamon, de rögtön elhessegettem ezt a gondolatot. Nyugi, nyugi, csitítgattam magam. Anyád feláldozta érted a fiatalságát. Neki sem könnyű ... Gizi nagyi sinas itthon ... Lehet ... meglehet, hogy anyu valakit helyettesít! Előfordul ... Utolsó percben szól a telefon ... sok az utas, nyár van... főszezon, turisták érkezinek csőstül! Igen! Anyám túlórázik ... Akkor pedig ... Akkor pedig ki tudja, mikor jön haza! Dörömbölni kezdtem, hátha csoda történik.. . Nem történt. Csak a lakók vonultak ki nagy garral, ami nem csoda, mert pokoli zaji csaptam. Az a vén Kajafás a negyedik emeletről pláne olyanokat mondogatott, hogy az kifejezetten becsületbe vágó! Sajnos, a Rozmaringban történtek után ki sem kérhettem magamnak. 37