Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

csontjaival magasba emelte, mint valami áldozati tárgyat. Belőlem közben elpárolgott az indulat, óriási üresség tátongott a helyén, sajnáltam az öregasszonyt is, aki anynyit veszekedett a szomszédokkal, míg a ludat zsírosra tömte a balkonon. No meg éhes is voltam! Előkotortam hát a táskámból egy nyamvadt cigit, rágyújtottam, Andris felfigyelt, majd amikor teli tüdőből kifújtam a füstöt, elismerés váltotta fel képén a hülye vigyort. — Te igazán leszívod a füstöt? — kérdezte mélységes tisztelettel. Fölényes pillantással csupán jelezhettem az igent, mert amikor Mari nagyi meglátta a számban füstölgő cigit, sóbálvánnyá merevült, és alig bírta kinyögni: — Hát igen! Ez a romlás!... A romlás ez, üzente Forgách kolléganő a pedellus nénivel, amikor rövidnadrágban, kölcsönbiciklin végigkarikáztam a falun. Ne feledkezzem meg arról, hogy pedagógus vagyok, és nem revügörl, üzente. Igaza van! Erről mindig megfeledkezem! Anna mama nem halt bele az izgalmakba, felvehette pesti útjáról hozott, aranyban csillámló pipacsszínű ruháját, és elmehetett apámmal vacsorázni egy étterembe. Mielőtt elindultak, Natasának adtak egy húszast, hogy feküdjön le, mert másnap korán kell kelnie. Andrisnak ígértek két pofont, ha nem veszi azonnal elő a történelemkönyvét, mely tárgyból bukásra állt. Mari nagyinak pedig meghagyták, hogy a konyha melletti kabinetben készítsen számomra fekvőhelyet, azután üljön ki a balkonra levegőzni. Nekem nem mondtak, nem parancsoltak és nem ígértek semmit. Natasa komolyan vette a húszast, rögtön vetkőzni kezdett, Andris egyáltalán nem vette komolyan az ígéretet, a történelemkönyv helyett egy pakli kártyát szedett elő. Mari nagyi pedig olyan arcot vágott, mintha évekig préselődött volna az imakönyvben. Az ajtóból apám visszakiáltott, hogy adjanak nekem 31