Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

— De hiszen hazajöttem, itthon vagyok. Vagy nem vagyok itthon? — Csakhogy ma már holnap van. Tegnap mért nem jöttél haza? Illetve ma ... — Mert közbejött valami... — Olyan titokzatos vagy, Janikám, mint egy bűnügyi regény, és úgy húzod az egészet, mint Zsófi nagyi a rétestésztát. Ha eddig nem fogtam gyanút, most már határozottan baljós sejtelmeim támadnak. — Hm... baljós sejtelmek! Micsoda fogalmazás! Gyuri kölcsönkérte a kocsimat, mert az övével Nina flancol. Nem is értem, miért nem vesz neki egy tragacsot, miért hagyja, hogy az a nő froclizzon vele. — Ha jól emlékszem, te valamikor gyalogszerrel meg autóbuszon is tudtál közlekedni. — Az már régen volt. Azonkívül Gyuri az én személyemhez is ragaszkodott. — Ugyan! Kollektív szerelem! — Kétségbeejtő kifejezéseid vannak. — Azt hiszed, a te mellébeszélésed megnyugtató? — Mi nyugtalanító van abban, ha egy külföldi ismerősünknek meg akarjuk mutatni fejlődő szocializmusunkat? — Éjszaka? — Szocializmusunk éjszaka is fejlődik. — De milyen irányban? — Mind nekem, mind társaságomnak az irányzat módfelett megfelelt. — Módfelett! Hogy oda ne rohanjak! Mondd inkább, hogy Gyurinak kellett egy balek, aki hajlandó önmegtartózkodni, amíg ő itatja a nőt. — Ezt a nőt nem lehet itatni. Nem az a típus... — csattant fel Jani ingerülten, de rögtön lecsendesedett, mert észrevette, hogy felfigyelek a hangszínre. — Ugyan! Te honnan tudod, hogy milyen típus? — Mondtam, hogy közös ismerős. Vagy nem mondtam? — De, de... kétszer is! Akkor már azt is áruld el, hogy mikor jártál utoljára külföldön? Melyik „külföldön" ismerkedtél össze vele? ... 306