Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

Az ón problémám maradt, illetve csak ekkor mutatkozott meg teljes nagyságában. Gyurikát lefektettem, miután követtem a hozzá mellékelt használati utasítást. Fogat mostunk, lábat súroltunk, jó éjszakát kívántunk. Beszélgetésre nem került sor, mert a fiú „kivolt" ... Eloltottam fekhelye felett a lámpát, és Nina minden óvintézkedése és figyelme ellenére magamra maradtam. Teljesen magamra. A barackos üveg is kiürült. Eszembe jutott, hogy még van valahol egy üveg pezsgő. Leültem mellé, és emészteni kezdtem Nina bölcsességet. Vajon hányszor perzselődhet meg az ember egyetlenegy életben? Egyetlenegy ifjúság folyamán? Egyetlenegy szerelemben? Illetve a szerelem már a második. Nina szerint akkor felejtem el Ivánt, amikor már Janiért sírok. Akár el is kezdhetem. Csakhogy én nem akarom sírással tölteni az életemet, azt akarom, hogy Jani jöjjön haza, etessen meg velem valamilyen elfogadható maszlagot, és maradjon minden úgy, ahogy volt. Nina bizonyára tud valamit. Ki kellett volna belőle szednem. De féltem, hogy megmondja. Nina! Milyen hamar összeszedte magát a nagy lelki megrázkódtatás után, és milyen készséggel hagyta nálam a fiút. Természetesen az én érdekemben, hogy könynyebben viseljem el a magányt. Mintha nem volnék egész életemben magányos! És mintha magányos lehetne az ember, amíg pezsgő van a világon. Ezután érthető, hogy alig találtam meg a fekhelyemet. Illetve Jani fekhelyét, mert az én heverőmön Gyurika álmodta a saját problémájára vonatkozó megoldásokat. Bár az is lehet, hogy megint nem fogadott szót, és valami másról álmodott? Az arcvonásairól erre lehetett következtetni. Nyugodt volt, békés ós ártatlan, mint egy kamaszodó angyal . .. Csak vállára omló fürtjei hiányoztak, de Gyurika még kisfiú. Arra tértem magamhoz, hogy Jani mellettem áll, és nagyon messziről érnek hozzám a szavai. Hamarjában nem is tudatosítottam, hogy ébren vagyok-e, vagy álmodom. — Mi van, lányka? Megbolondultál? — kérdezte tőlem Jani hangja. 303