Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

képtelen vagyok koncentrálni, viszont ha nem beszél, elő kell rukkolnom a tényekkel! Hát csak inkább beszéljen. — Mindjárt nyolc óra, és még nincs itthon, megpukkadok, külföldi vendégekkel van találkám, számomra nagyon lényeges, biztosan azzal a gaz kölyökkel, a Bíró fiúval kószál, de csak csípjem nyakon egyszer. Szerencséjére az apja sincsen itthon, bár most az egyszer hagynám, becsezavamra hagynám, üsse agyon. így lehet anyámra bízni a gyereket, csak annyit kértem tőle, hogy ... Pereg Nina ajkáról a szó, nem szakítom félbe, amíg ő beszél, én gondolkodom, mire szóhoz jutok, csak annyit mondok: Várj, mindjárt nálad leszek, folttisztítót is viszek! — és leteszem a kagylót, mielőtt Nina újabb monológba kezdene. Mindenesetre időt nyertem, aminek két előnye is lehet. Először: amíg odaérek, megérkezik a fiú, és akkor megúsztam az egészet lélekrázó hazugságok nélkül, csak a fotelon esett folt terheli a lelkiismeretemet. Másodszor: amíg oda leszek, hazajön Jani, és eszi a penész miattam. (Legalábbis remélem!) Az ijedség jó büntetés számára az igazolatlan kimaradásért. Természetesen én sem hagyok neki írott üzenetet... Harmadszor pedig — és ez a legfontosabb — nehezemre esne most egyedül maradni, tulajdonképpen nyugtalanít, mi történhetett Janival. Az étvágyam is elment... illetve meg sem jött. Bedobok még egy barackot — ha bűn, legyen óriási — és megyek. Nina pompás kisestélyiben fogadott, de az arcát még nem készítette ki. Mikor beléptem, köszönés helyett kérdéssel jött elém. — Mondd, mi történt itt tulajdonképpen? Az anyámat felhívtam, de olyan zavarosan beszélt... — Mit mondott? — kérdeztem, és egyenesen a szobába mentem, hogy szemügyre vegyem a megcsúfolt fotelt. —• Azt mondta, hogy a gyerek, amikor hazajött, összevissza volt karmolva, valahol verekedett, ő ezért leszidta, mire kapta magát és elrohant, te vagy rá a tanú, hogy ő semmi olyat nem mondott, ami ezt indokolttá tenné. — Egyebet nem mondott? — Nem. 289