Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

— Sehogy! Huligán leszek, vagy repülőgéprabló. De az is lehet, hogy gengszter... Még nem tudom biztosan. — Hm... különös ízlésed van. Akkor pedig számíthatunk arra, hogy előbb-utóbb börtönbe kerülsz. Az ilyesminek rendszerint ez a vége! Gyurika gondolkodik. — Van olyan rabló is, akit sohase fognak el, vagy aki megszökik a börtönből, és beáll az idegenlégióba. Én ilyen leszek! — Na persze, ha sikerül megszöknöd. És ha nem sikerül? — Nekem sikerülni fog! — Látod, most is elcsíptek, és ha közbe nem lépek, bizony rosszabbul is végződhetett volna. Gyurika élvezettel nyalogatja a fagylaltos kanalat, ezért nincs ideje válaszolgatni. Türelmesen várok, és csak azután folytatom a beszélgetést, miután száját illedelmesen megtörölte a papírszalvétával, és úgy viselkedik, mint akinek nincs vaj a fején. — Nos ... — Mit is tetszett kérdezni? — Nem hallottad? — Már elfelejtettem — hazudja folyékonyan. — Ejnye, de feledékeny vagy. Gyurika erre sem válaszol. Látom, nem sokra megyek vele. — Hát akkor gyerünk — mondom, és körülnézek, fizetni szeretnék. A fiú is előszedi a pénztárcáját. — Az én vendégem voltál — figyelmeztetem. Fölényesen legyint. — Azt hiszi, nincs pénzem? — Dehogy hiszek ilyesmit. Hiszen loptál! Gyurika tágra nyitja ámuló gyermekszemét. Most olyan ártatlan képe van, mint egy angyalkának. — A! Azt én eldobtam, amikor vertek. Azt hiszi, nekem nincsen saját pénzem? Megkérdezheti az apukámtól, ha nem hiszi. 278