Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

GYURI (A zongoránál ült és pötyögtetett. Valamilyen dallamot keresett, eddig soha nem hallott melódiát. Azután hellyel kínált a puncstortamáz színű kép alatt, és ő is leült. Mintha megnőtt volna az esküvője óta. Fekete keretes szemüveget viselt, vállas volt, ápolt és kicsit nagyképű. Korunk férfiideálja — táncdalénekes!) Tulajdonképpen nem volt köztünk komolyabb baj, amíg nem mentem külföldre. Illetve, amíg haza nem jöttem onnan. Mondhatnám... szinte boldogok voltunk. Csak egy lakás hiányzott. Mikor hazakerültem a katonaságtól, nem volt hol letelepednem. Nina az anyjához költözött, szabadságok alkalmával ellátogattam hozzájuk, de nem voltam hajlandó velük élni. Képtelen voltam megszokni azt a légkört. Zöldfülű voltam, amikor elvettem Ninát, kicsit fölényesen kezeltem a világot, de azért megpróbáltam alkalmazkodni. Mit csináljak? Hiányzott belőlem a tehetség, hogy jól érezzem magam korlátok között. Lenyírattam a kedvükért a hajam! Tudja, mit jelentett ez akkor? Hát, igen ... ma már nem érdekes! Azt hiszem, cselekedeteink fokát mindig a körülményekkel kell mérni. Sok minden leegyszerűsödne, ha az ember megfelelő időben tudná megkülönböztetni a lényegeset a lényegtelentől. , Nem mentem hozzájuk lakni, de az anyámhoz sem mehettem, mert Gyöngyi felcsípett valakit, az apámnál ifjabb legényt, és a gyerekét is magával vitte. Apám meghunyászkodva tért vissza anyámhoz. Lili alig várta, hogy megbocsáthasson. Ő jól érzte magát a mártír szerepében. Huszonkét éves voltam, Nina tizennyolc, volt egy két és fél éves gyerekünk, akiről gondoskodni kellett. Hogy a tanulást folytassam, arról szó sem lehetett, elmentem fürdőhelyekre muzsikálni. Nina készült az érettségire, néha ellátogatott hozzám, ilyenkor kicsit szerettük egymást, és sokat keseregtünk. Tele volt panasszal, hol az anyja bántotta, hol az anyám csípett belé, a gyerek nőtt, szüksége volt cipőre, ruhára. Kapóra jött a külföldi szerződés, ment a zenekar, mentem én is. 258