Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

— Mert aztán be kell vonulnom. Ha otthagyom a sulit, muszáj! De majd megpróbálok bejutni a katonai zenekarba. — Óriási — ásítottam. — Téged ez nem érdekel? — De nagyon is! Főleg az, hogy mihez kezdünk a rengeteg pénzzel, amit összemuzsikálsz. Gyuri erre vázolni kezdte a muzsikuspálya előnyeit, én a hátrányait sorakoztattam fel... A végét azonban már nem hallotta, mert közben elaludt. Miután Lilinek nem sikerült megtorpedóznia Gyuri tervét, epét hányt, és kijelentette, hogy a fia megőrült, de én sem vagyok normális, ha hagyom. Először is, Gyuri zenei analfabéta, nincs hallása, nincs ritmusérzéke, nem lesz belőle Mozart, sem Beethoven, de Caruso sem. A dzsesszzene pedig nem zene. Nagy jelentőségű megállapítása után Lili elnémult, és kezdett úgy viselkedni, mintha Gyurit nem is ő szülte volna, hanem én, mondanivalóit általam üzente, akkor is, ha a fia ott állt mellette. Mondd meg az uradnak! Közöld a férjeddel! Add az élettársad tudomására! Megmondtam, közöltem, tudomására adtam! Mikor látta, hogy ez sem segít, Gyuri nem változtatja meg elhatározását, bocsánatot sem kér, megszűnt engem tolmácsként használni, ezt a szerepet öthónapos fiamra ruházta: Mondd meg az apádnak, szólj az anyádnak, add a szüleid tudomására ... Lilit az sem hatotta meg, hogy Gyuri számítása lassacskán bevált. Kezdtünk hozzájárulni a kiadásaihoz, fizettük a gázt, a villanyt, mosodába vittem a szennyesünket. Gyuri Schubert-frizurát csináltatott, ami nagyon illett neki, modern szabású sveifolt zakót viselt, és három munkaparókája volt. Egy Chopin, egy Ringó és egy Tarzan. Használat után mindegyik celofán zacskóba került, törődött magával Gyuri. Megférfiasodott. A Zeneművészetire, sajnos, nem vették fel, de magánúton énekelni tanult, ós nagyon szép jövőt jósoltak neki. Liliről mindez lepergett. Ügyvédet akart belőle csinálni, mert az ő apja is az volt, 252