Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

— Ezt akarom! Éppen ezt akarom! Nekem elég, ha ő megért! Nem nektek szántam, amit mondtam, és különben sincsen szándékomban átképezni titeket, hogy megértsétek. Hiábavaló meló lenne. Igenis, meló! Láttam, Gyuri oltárian szórakozik, s hogy őt is kiborítsam nyugalmából, hozzátettem: — Ügy beszélek, ahogy akarok, és ahogy tudok. Az anyanyelvemet használom! De most majd olyat mondok, ami mindenki számára érthető lesz. Én ezt nem csinálom tovább! Elválok! — Mit csinálsz? — dermedt meg Lili. Mintha még sohasem hallott volna válóperről. — El-vá-lok! Nem akarok úgy járni, mint te. Húsz évig tűrjek, és aztán maradjak hoppon. Én nem vagyok olyan anyagból gyúrva. Érted?! És a mai társadalom ezt nem is kívánja tőlem. Manapság nem nevelnek az asszonyokból rabszolgákat. Tetszik tudni?! — és indultam a fürdőszoba felé, miközben tépni, szaggatni kezdtem magamról a pongyolámat. Lili utánam szólt, úgy látszott, attól tartott, hogy az ügyvédi munkaközösségig meg sem állok. — Halló, várj egy picikét! Előbb adjál enni a gyerekednek! Letelt a három óra. Észbe kaptam. Nagyon nevetséges lehetek. Fáradtan magamra öltöttem újra a pongyolámat, és átvettem a fiam. — Szegénykém — suttogtam a fülébe. Ügy felizgattam magam, most majd megint fájni fog a hasaaskája. A kicsi közben elhallgatott, figyelt, mintha értette volna minden szavunkat, Lili pedig ellátott anyai tanácsokkal: — Amíg szoptatsz, addig ne izgulj! Tűrj! Ez az anyák sorsa! Gyuri úgy tett, mintha nem hallotta volna életében ezt a szöveget már ezerszer, ki akarta használni Lili hangulatát. — Igen ám! Csakhogy ő más kaliber! Neki nem fontos a gyereke egészsége, ő csakis magára gondol! Ez még Lilinek is sok volt. Egyetlenegyszer életében csodálatra méltóan viselkedett. A fiához lépett, olyan közel, hogy majdnem összeért az arcuk, azt hittem, menten ké248