Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

és a szemöldökét a homloka közepéig húzta, ami nála az abszolút megütközés jele volt. — Korán kezdi — jegyezte meg keserűen Lili. Felugrottam. Sok volt nekem, hogy a két öreglány olyan arcot vág, mintha ilyesmi még nem fordult volna elő a családi krónikában. Máris repül a hamutartó után a hozzá tartozó váza, ha Klári gyorsan ki nem veszi a kezemből. — Ne hisztizz, fiam, ne hisztizz — csillapított tapintatosan —, és ne rendezz féltékenységi jelenetet. —• Féltékeny a nyavalya! — visítottam. — Abszolút libának néztek? Lili sértődötten felkapta a fejét. — Miért? Emberi dolog. Nagyobb kaliberű lényeknél is előfordult, mint te vagy. Rögtön kapcsoltam, önmagára céloz. Na megállj! Megfelelő pozitúrába helyezkedtem, és kivágtam, bár esküszöm, nem gondoltam komolyan: — Ugyan! Azt hiszitek, mellre szívom, ha belekeveredik valamilyen habselyem mocsokba?! Nem érdekel! De hogy nem veszi ki részét a munkából, hogy mindent rám hagy, csak magnózik ós fütyörész, ráadásul elmegy rongyot rázni, és ott majd felvág, hogy milyen fene srác, és hogy az a liba, a Nina, otthon gürcöl, ő meg táncolás ürügyén tapogatja a csajokat, mint valami felsőbbrendű marha... Hát nem! — fordultam Gyurikám felé. — Ezt a tésztát nem eteted meg velem. — Modern erkölcsi norma! — mondta Lili. Klári pedig: — Nem is tudtam, hogy ilyen nagyvonalú vagy! Hol tanultad? — Ezt nem kell tanulni! — vágtam ki gőgösen. — Ez vagy van, vagy nincs! — Ügy? — Lili olyan magasra húzta a szemöldökét, hogy szinte eltűnt a homlokáról. — Csak az a kár, hogy a magunkfajta tegnapelőtti lényeknek szótárt kell használniuk, ha meg akarunk téged érteni. 247