Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

•belépett apám, és az ő megjelenése Anna mama torkára forrasztotta a szót. Apám nem (hallott az előbbi tereferéből semmit, ezért úgy viselkedett, mint aki olyan tanácskozásra érkezik, melynek eredményeit már jó előre elintézte. Elégedetten dörzsölgette a kezét, végignézett rajtunk, majd átölelte a vállam, és falrengető javaslattal állt elő: — Csókold meg Anna mamát, Boris. Már csak ez hiányzott. De megtettem, ezen ne múljék. Anna mama tűrte, aztán tenyerével megtörölte az arcát, és Mari nagyihoz fordult: — Hozza bs a vacsorát, anyám! Én még mindig kabátban, sapkában álltam a szoba közepén. Nagyapa jónak látta kihámozná a kabátómból. — Vedd le, lányom, a kabátodat... Engedelmeskedtem, de elhatároztam, hogy úgy fogok viselkedni, mintha nem én lennék a főszereplő. Aztán majd csak elválik, ahogy Anna mama mondta. Nagyapa elbúcsúzott, Natasa megvált tüllruhájától, ami egyébként nem is volt olyan rövid. Piros-fekete csíkos bársonynadrágban tért vissza, éppen olyan volt rajtam is. Anna mama felmért minket a tekintetével, fejével felém bökött és kijelentette: — Neki nem való, feszül a farán! Valóban feszült egy kicsit. A pedellus néni is figyelmeztetett, neki a falusiak mondták: „Ügy fest az új tanítónő abban a csíkos nadrágban, mint egy..." Nem fejezte be. Ennyiből is értettem. Aztán megkérdezte a jóasszony, hogy ki ajánlott engem az iskolájukba. — Nem kell ide protekció, néni — válaszoltam. — Nem törik a fiatalok magukat a vidékért. El vannak itt temetve... — Ami azt illeti, lányom, nálunk még a halott sincs elég mélyen eltemetve. — Hiszen éppen az a baj, falun sok a pletyka meg a munka, és kevés a köszönet. 22