Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

na mama. Majd szünetet tartott, még jobban szemügyre vett. — Egy bizonyos, az apjából nincs benne semmi — állapította meg végül elégtétellel. Ennek a kijelentésnek sokféle értelme lelhetett. Többek között, hogy — esetleg — nem is vagyok az apám lánya. Nagyapa ezért nem maradt adósuk. Natasához fordult, aki balettruhában egyre pipiskedett körülöttünk. (Balettvizsgára készült, ruhapróbához érkeztünk.) — Ejnye no — mondta neki —, elveszted s..,. — nagyapa ki is mondta, melyik fontos testrészét veszti el a kurta szoknya alól. Anna mama gyorsan (befejezte mustrálásomat, a lányára nézett, róla nagyapára, majd megint reám, végül felcsattant: — Apa, ebbe ne szóljon bele! Ehhez maga nem ért! Ez nem kaptafa! — Arra magam is rájöttem, lányom — válaszolta nyugalommal nagyapa. — Nem vagyok én még olyan koros... Éppen azért gondolom, gondosabban kéne csomagolni, mivelhogy nem kaptafa, hanem... — Nagyapa megint nevén nevezte. Az öreg virtusától Mari nagyiban is ágálni kezdett a mersz. — No látjátok, én is mondtam, rövid ez a szoknya! Anna mamának ez több volt a soknál. Nagyapót némileg respektálta, de saját anyja ki volt szolgáltatva kényekedvére, rajta vezette le felgyülemlett dühét. — Az enyém hosszú volt, mégis alányúlt az ispán. Mit szól maga is bele? Ez balettruha, nem hízó disznó és nem kotlóstyúk. — Aztán Natasához fordult. — Eredj, vesd le, ne izgassuk őket. Még majd aludni sem tudnak miattad. Natasának kisebb gondja is nagyobb volt, mint hogy engedelmeskedjék. Öt egészen más gondok gyötörték. Felém bökött a fejével: — Mondd, anyu, most már örökre itt marad nálunk? Anna mama felsóhajtott: — Az majd elválik. — És ezután mindent mi veszünk neki? Sohasem tudódott ki, milyen választ kapott volna, mert 21