Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

— A nagy botrány után sem adtam fel a reményt — zendít rá anyám. — Amikor azt a cirkuszt rendezted ... — ez Anna mama. — Azért az utolsó „zűr" eknaraidlhatott volna — mondogatja Pali bácsi. Gizi nagyi nem szól, csak sóhajtozik, ha meglát. Mari nagyi keresztet vet, nagyapa hümmög... Csak Zsófi nagyi simogat a tekintetével, de hát ő, mint már említettem, nem számít. Jaj, ópapa, már megint kiköpte ezt az utálatos ó betűt! És könyörgök, ne kattogjon olyan kihívóan, és főleg ne dadogjon. Maga olyan, mint egy vén ripacs, aki hosszú idő után ismét szerephez jut, és megszédül a saját orgánumától. Meg kellene végre olajozni... Ja igaz, majdnem elfelejtettem. A pedellus néni küldi a feneke alá ezt a vastag filcdarabot, és azt üzeni, hogy a pedellus bácsi holnap 'kitisztítja a hangszálait. A jó asszony egy molyrágta, ócska piros ágytakarót is kölcsönadott, és figyelmeztetett arra, ha gépelek, csukjam !be az ablakokat, vonuljak homályba, mert a helybeli „kandúrok" úgy „promenádéznak" a ház előtt, mintha kiállított tárgy volnék egy mintavásáron, és a gépelés olyan célt szolgál, mint a villanyzongora a körhintánál. Odacsalogatja a szórakozni vágyó embereket. Hát nem! Kirekesztjük inkább a szobából az édes, sűrű augusztusi levegőt, ami úgyis zavarja a tárgyilagosságomat. Sajnos, hajlamos vagyok a romantikára, mint Ottó, Zsófi nagyi fia, aki világgá ment, mert nem ájultak el a létezésétől. Tiszta szerencse, hogy nam lett belőle gengszter odakint. Mennyire kínozná moist nagyapát az önvád. Igaz, így meg apám kínozza, hogy Ottó miatta lett kapitalista. Hiába magyarázza Zsófi nagyi, hogy „isten útjai kifürkészhetetlenek", nem hiszik el neki. Az ember egészen belezavarodik, nem tudja, kinek mit higgyen, ezért határoztam el, hogy végére járok, meg kell tudnom, hogy az öregek emlékein mennyi a penész és mennyi a patina. 16