Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

ahol nem volt keblem, azt már nem lehetett félreérteni. Felugrottam, a sztetoszkóp a földre esett, a bácsi ujjai lelazultak. Hangom kihívó lett. — Nos — kérdeztem —, eleget tetszik már tudni? — Igen... — dadogta zavartan. — Felöltözhetsz! — Tekintete kerülte az enyémet, arca vörös volt, mint a cékla, hangja fátyolos lett. Miközben öltözködtem, egyre azon törtem a fejem, vajon az apám is tenne ilyet Csirivel? Nem hittem. Az én apámnak csizmadiakés szokott villogni a szemében. Először életemben voltam büszke rá. Reggel kijelentettem, hogy utazom. A néni megpróbált lebeszélni, maradjak, mondta, élvezzem még a szabadságom, én azonban ragaszkodtam az utazáshoz. Erre telerakta a táskámat elemózsiával, és megkérte a bácsit, kísérjen el a buszhoz. Janiról nem beszéltünk. Azt sem említették, hogy láttak bennünket a cseresznyefa alatt. Kissé sértő volt ennyi tapintat, mert olyasmi is megbújt mögötte, ami nem volt kifejezetten hízelgő személyemet illetően. No de ha ők hallgattak, hallgattam én is. Megköszöntem a szívességüket, és elindultunk a buszmegálló felé. Ütközben tovább hallgattam, a bácsi nem sokáig bírta elviselni a némaságot, beszélni kezdett, kissé összefüggéstelenül, kapkodva, mindenféléről. Ügy kezdte, ahogy szokásos: Bezzeg az ő idejükben pénzkérdés volt minden. Szerelem, házasság... Egy lányt férjhez kellett adni. így kezdődött, hogy „kell"! Ügy folytatódott: Van-e pénze? Hozománynak hívták akkoriban! Stafírungja? Hat vagy nem tudom hány rend ágyhuzat. Törülközők, ingek... Sok szép és nagy érzés futott zátonyra valamikor hitvány anyagiak miatt. Egy atya azt mondta: Mariskának ezt adom, Janié lesz az, amaz a Jucié, Piroskából tanítónőt csinálunk, mert neki már nem jut semmi. Legyen legalább kenyér a kezében. Hát manapság ilyesmi nincs, hogy egy apa elhatározza, ezért aztán az apa szava manapság nem sokat ér. Nem sokat! Megkérdezhettem volna: mi történt azokkal, akiknek se házuk, se pénzük nem volt. (De hát ezt eleget hallottam Anna mamától meg Mari nagyitól.) 114