Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

Hát az kiment a falu libáival a mezőre... és szoknyája alá nyúlt az ispán, vagy „eladta a lelkét", mint nagyapa. Nem volt sok értelme a kérdezősködésnek, a bácsi beszélt úgyis magától. Gondolatról gondolatra röppent, saját egyéni módján, kedvenc témakörében. Azért beszélt mindenféléről, hogy szóba ne kerüljön, ami köztünk történt. Én nem nagyon figyeltem oda. Saját világomban kószáltam, ezért nem értettem az összefüggéseket, és sejtelmem sincs arról, miként érkeztünk el ismét a háborúig. Mi vagyunk mindennek az okai, hallottam. Rosszul csináltuk az egészet. Ostobán, meggondolatlanul, maoskajajos hangulatban, az elviselt borzalmaktól másnaposan kezdtünk nektek prédikálni ... Kezdtünk titeket nevelni... Emésztettük a kínjainkat, és azt kívántuk, hogy ti velünk böffentsetek. Gsakhogy ti nem voltatok másnaposak. Ti nagyon is józanok voltatok, a mi elbeszéléseinktől maradtatok józanok. Mert mi nem Tündér Ilonáról és Babszem Jankóról meséltünk nektek a bölcsőtöknél, hanem szögesdrót kerítésekről, bombatölosérekről, kivégzőosztagokról, gázkamrákról, romházakról... Addig-addig mesélgettünk ilyesmiket, hogy végül ti ma már csakis a böffentésekre emlékeztek, azt hiszitek, a többi mese. Mielőtt felszálltam a buszra, mégis kibökte: — Azt a tegnapi izét... ne vedd komolyan. Az ember olyan... nem tud ellenállni a szépségnek. Azért jár múzeumokba, képtárakba is. Neked még sohasem támadt vágyad megsimogatni egy szép szobrot, hűvös márványt? Nem fogott el áhítat egy szép festmény előtt? Hódolatom a szépségednek szólt, és nem valami bűnös belefeledkezés volt. Ilyen vágyakozás minden művészetet imádó emberben támad. — És még gyorsan elmondott egy történetet valamilyen világhírű alkotásról, amit elloptak egy képtárból, de nem azért, hogy értékesítsék, tisztára művészetimádat vezette a tolvajt. Bezárkózott a műkinccsel saját szobájába és csodálta. Hát igen, ilyesmi is létezik, mondta a bácsi. Meg kell szoknom az élet furcsaságait. Mielőtt a busz elindult, homlokon csókolt. Legyen ez bizonysága annak, hogy nem haragszol. 115