Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

Szavaitól megittasultam, csaknem besötétedésig ültem ott Felixszel, s mint az alvajáró követtem a kocsihoz. A vad zápor halk szemerkéléssé szelídült, nem védtem tőle se a hajamat, se az arcomat, és nem védtem 'Felix csókjától sem. Oly természetesen jött, ennek így kellett lennie. Kevés testiséget éreztem henne, mégis nagyon jó vo'lt, ismerkedtem bőrének, dohányának, ruhájának új, idegenszerű illatával, egynek éreztem magunkat a tájjal, beleolvadtunk a fák homályába, lábunk belesüppedt a nedves, kavicsos homokba, s alig egy méterre előttünk mormogva futott a víz, mintha élvezte volna az esőcseppek játékos csiklandozását. Éreztük a táj lelkét. Felix csöndesen szívta cigarettáját, aztán eldobta, éppen egy tócsába esett, és a parányi tűzszem egy utolsó szemrehányó pillantást vetve ránk, sisteregve (kihunyt. Néhány perc múlva Felix letett a ház előtt. — Mit csináltál eddig, az istenért — fogadott Józsi. — Beszélgettem az egyik angollal. Józsinak kerekre nyílt a szeme. ; — Beszélgettél? Csak úgy beszélgettél? Komikusnak találtam Józsi megrökönyödését, és elnevettem magam. — Nem, nem csak úgy. Érdekes, komoly dolgokról beszélgettünk. Szakmai kérdésekről is, meg mindenféléről. — A mindenfélét egy kicsit korábban is befejezhetted volna. — Józsi kedvetlenül ült le az asztalhoz, mintegy jelezve, hogy várja a vacsorát, ami az én hibáimból a szokottnál jóval később kerül az asztalra. Ránéztem, és a háta mögött, mint egy halvány fénykép, megjelent" az esős 'Duna, partján két emberi alakkal. Furcsa montázs volt. Vártam, hogy megmozdul bennem valami lelkiismeret-furdalás féle, de semmit sem éreztem. Lehetséges, hogy már nem szeretem Józsit? Ilyen egyszerű átruházni egy érzelmet másra? De képtelen voltam sokáig ezzel a gondolattal foglalkozni és érzelmeimet boncolgatni, mert mindent elsöpört valami különös lelki koncentráció. Olyan voltam, mint a nyíl, közvetlenül a röppályára indítása előtt. Az íjász megfeszíti a húrt, és minden igyekezetével 15 Az idegen 225