Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

— Szaladjon, szaladjon — ikiabálta. És én vörösen, Izzadva futottam a pálya két széile iközit vagy a háló közelébe, majd meg hátra. Nem tűrtem, hogy elégedetlen Hegyen velem Zoli. Félidőbem és a játék utáin pihentünk a padon, és beszélgettünk. Azaz inkább ő beszélt. Nem találhatott volna nálam hálásabb közönséget, azt hiszem, ennek köszönhettem, hogy tanítványául fogadott. Beszélgetési szenvedélyünk mindinkább elharapózott, a szünidő vége felé már inkább csaík üldögéltünk, mint a pályán ugráltunk, de akkor már (tűrhetően játszottam. Csakhogy az egy óra, aimit anyám engedélyezett, s amit eleinte aggodalmas pontossággal tartottam be, mind tovább nyúlt, és én tíz óra felé, vagy éppen tíz után vetődtem haza. Anyu ígérgette, hogy ha ez így megy tovább, betiltja a teniszezést. Fájó szívvel kellett hát ismét betartanom az időpontot. Zoli kevesellte az egy órát, és inem akarta megérteni, hogy vakációban miért nem rendelkezhetem szabadabban az időimmel. Folyton unszollt, hogy ebéd után menjek fürdeni, vacsora előtt 'Sétáljunk egyet, és már féltem, hogy a sotk kényszerű visszautasításé rit megharagszik. Sok volit a munka, rendszerint késő estig dolgoztunk, hiszen ketten együtt sem pótolhattuk egészen aput, és ezért szóba sem akartam hozni, hogy ide vagy oda szeretnék menni, s anyának sem juitoti eszébe, hogy néhanapján elküildjön a többi fiatal közé. A reggeli teniszpartiik egész napomat bearanyozták, volt mire gondolnom munka közben, s ezzel megelégedtem. Egy gondolat nyugtalanított csak: nemsokára Zoili viszszamegy az egyetemre. Egyszeriben lehull egemről a nap. Olyan sokat jelentett nekem az a fiú, pedig jól láttam apró, zöld szemét, sovány arcát, amelyen mindig éktelenkedett egy-két bibircsók, arcába lógó zsíros haját. De nagyon-nagyon okos volt. A bomba előbb csapott le, mint vártam. Egy reggel Zoli azzal fogadott, hogy utoljára vagyunik együtt, még aznap elutazik a délutáni vonattal. Behívták. Eddig nem gondoltam rá, hogy ez is megtörténhetik, s most szoborrá dermedve ültem, neim tudtam, mit szóljak. 18