Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

van? Izgatott, hogy nem tudtam, milyen nap van, miikor hoztak be. Marka bevitte a postát Farkasnak, Farkas átnézte, sokáig itűnődve forgatott a kezében egy levelet, aztán felém lobogtatta. — Hát ezzel mit csináljunk? Odamentem, belekukkantottam a papirosba, és felhúztam a vállamat. Ismeretlen nyelven volt írva, valószínűleg spanyolul,, erre abból is rájöttem, hogy a szövegben, dátumozásban előfordult a Havanna szó, bár tudtommal semmiféle üzleti kapcsolatunk nem volt eddig a kubaiakkal. — Talán Ancsi — mondtam bizonytalanul. — ö franciás, esetleg Ikisilabizál valamit. — Eh! — legyintett Farkas. — Nekem pontos szövegre van szükségem. Az ilyesmi tulajdonképpen nem Is ránk tartozik, de ha valami idegen nyelvvel találkoznak, mindent a nyakunkba sóznak. Miért nincs maguk között egy, aiki spanyolul tud? — Van spanyol szótárunk ... — Ugyan kérem. Precíz fordítás kell. Felelősségteljes. Karját összefonva nézett maga elé, fontolgatta, mi lenne a megoldás, aztán hamarosan döntött. Egy városi számot tárcsázott fel, miközben én visszatértem a munkámhoz. Még össze sem szedtem gondolataimat, ott állt az asztalom előtt. — Gabi, el kellene vinnie ezt a levelet az Akadémiára. Megállapodtam valakivel, aki tud ott spanyolul. Nem bántam a megbízatást, úgyis volt a városban dolgom, egy füst alatt elintézem miind a kettőt. — Akkor mindjárt indulhat is, mert egy után már nem találja ott az illetőt. Megkaptam a pontos címet, nevet, az autóbuszt is éppen indulás előtt csíptem el. Farkas Ismerőse hivatkozott a szobájában ülő lkét férfira — nem tud azonnal nekilátni. Ha egy óra múlva visszajövök, készen lesz. Ez is kapóra jött. Még a szobában voltam, már vendégeinek szentelte magát. Azt hiszi, valami küldönc vagyok, de hát ezen nincs mit csodálkozni, néztem végig magamon. Siettem, még zárás előtt 153