Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

a szürkésfehér mennyezetre, és az első pillanatban tudtam, hogy kórházi ágyon fekszem. Valaki halk léptekkel járt a (közelben, motozás neszei, halk beszéd szűrődött hozzám, később egy ajtó tapintatos csukása. A csöndet most mlár csak ritkán zavarta meg egy-egy sóhaj, fojtott nyögés vagy forgolódás, az ágyvasak kelletlen nyikorgása. Fejem oldalt hajtottam, s óvatosan nyíló szemem keskeny résén át megállapítottam, hogy rajtam és. még négy fekvő betegen kívül senki sincs a szobában. Most már nyíltan körültekintettem, senki sem nézett rám, nem tudták, hogy ébren vagyok. Mikor már mindent láttam, ami a szobában látható volt, szemhéjam újra lecsukódott, a környezet többé nem érdekelt, ddejutásom körülményeit akartam rekonstruálni, miközben heves szégyenérzet hulláma öntött el. Sejtettem,, hogy ami történt, elkerülhetetlen mendemondára ad majd oíkot. Nem, semmiképpen sem akartam elismerni, hogy nem a puszta véletlen műve, hogy erre az ágyra kerültem. Gyenge volt minden tagom, jobb halántékomban ütemesen dobolt a fájdalom, valami ismeretlen, undorító íz töltötte be minden porcikámat, s mint alattomos, váratlan tőrszűrás hasított belém a lehetőség: hátha öntudatra ébredésem még nem jelenti, hogy túl vagyok... A halál szót még csak végiggondolni sem mertem. Abban a pillanatban olyan tündéri szépnék tűnt fel otthonom, olyan végtelen boldogságnak két szép kisfiam és az egész élet, Józsival, munkámmal, az embereikkel és gondjaimmal együtt, hogy semmi más életet nem találtam kívánatosabbnak. Egyszerre éreztem, mennyire szeretem a gyűszűmet, mennyire hozzám nőtt a gázgyújtó, s még a küszöbünk előtt heverő, kicsit elrongálódott lábtörlő is kedves volt a szívemnek. Lehunyt szememből szivárogni kezdett a könny. Régen, nagyon régen sírtam utoljára. „Gigi, te sírsz?" — hallottam Józsi hangját, s láttam magamat, ahogy a párnába harapva akarom elfojtani zokogásomat. Nem sírtam, amikor kisétáltunk Ica lakásából, és azután sem az egész idő alatt, és akkor sem, amikor a gyárban a kálváriát járatták velem. Tegnap sem — vagy hopp... Mikor is lehetett, tegnap, tegnapelőtt, vagy már egy hete is 152