Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

Legszívesebben a torkának ugrottam volna, de azon igyekeztem, hogy lehetőleg nyugodtan és érthetően feleljek. — Doktor Farkas a tanúm, hogy a levelet ott találtam meg. — Farkas elvtárs nekünk csak annyit mondott, hogy látta a fiók előtt ülni, ölében egy halom papírral, s a kérdéses levelet a kezében tartotta. Tehát nem ötletszerűen tette fel a kérdést. Már Farkast is kikérdezgette. A hurok a nyakamon van. Sikerül-e kimásznom belőle? Kérire kellett gondolnom, az ő sorsára, amely bármennyire különbözött :is az enyémtől, most tragikus módon összefonódott vele. Kéri védencétől persze kitelik egy kis szabotázs, és a káderes bebizonyíthatja, milyen nélkülözhetetlen az ő ébersége ebben az üzemben. Egyvalami azonban felcsillantotta bennem a reményt. Olyan jelentéktelennek látszó apróság, amelyet nem is tudom, hogy voltam képes észrevenni abban a kusza lelkiállapotban. A káderes azt mondta: nekünk. „Farkas elvtárs nekünk csak annyit mondott..." Eszerint Farkas nem négysze;m|közt beszélt a káderessel, hanem a többiek előtt tárgyaltak a szabotázs eshetőségéről. A többiek pedig nem tettek fel hasonló kérdést. Miért? Mert nem tartják valószínűnek, esztelenségnek tartják. Vadul kapaszkodtam ebbe a hitbe, mely csak erősödött, amikor a gyár jogásza, aki fél füllel hallhatta, miről van szó, felénk fordult. — Ne kuszáljuk fölöslegesen a dolgokat, minden világos, szerencsére az .eredmény nem is ütött ki olyan balul, mint ahogy első pillanatban látszott. Menjen csak, kérem — intett felém a fejével —, dolgozzon nyugodtan, talán már nem lesz szükségünk magára ebben az ügyben. Nem volt különösen kedves, inkább kicsit türelmetlen, mint aki unja már az egészet, mégis forró hálát éreztem iránta. Nem vártam több biztatást, sietve elhagytam a helyiséget. Három hétig nyugalom volt, a levélügyet szóba sem hoztuk, mintha bizony valami megállapodást kötöttünk volna erre. Persze tudtam, hogy a dolog még nem intéződött el véglegesen, noha már megnyugodtam úgy127