Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

engem? Sok huzavona után Hillék egy tátrai sítúra mellett döntöttek, Ica meg, 'tekintve, hogy már nem járunk össze, egyedül mit .keresett volina nálunk. Fanyar nagylelkűség! roham vett erőt rajtam. — Józsi, ha már annyira készültél társaságba szilveszterezni, beszéld meg a barátaiddal, csatlakozz hozzájuk. Egy pillanatra öröm gyúlt szemében, de rögtön Iki is hunyt. — Csak nem képzeled, hogy magadra hagylak... ugyan kérlek. — Egész nyugodtan — erősködtem. — A gyerekekkel majd autóversenyt játszom, aztán lefekszünk. Űgyis értelmetlen dolog kettesben ásítozva virrasztani, és alig várni, hogy az óra elüsse a tizenkettőt. — Azelőtt egészen más véleménnyel voltál az újévvárásunkról. — Azelőtt — a hangom akaratlanul éles lett —, az azelőttről ne beszéljünk, Józsi. Különben Is minden változó — mondtam most már egészen természetes hangon. — Ha örömet szerez neked a társaság, ne aggályoskodj. — Te pedig ne aikarj magadból mindenáron mártírt csinálni. Ültünk hát az év utolsó estéjén, rádióztunk. Józsi hozott egy üveg finom 'bort, azt iszogattuk, és pezsgő is várt ránk, amlit Józsi majd éjfél előtt bont fel. Az a szép gyapjúpulóver volt rajtam, amit karácsonyra kaptam tőle. Hallgatólagosan úgy fogadtam el, mint a hatszáz korona törlesztését, mert az első részlet óta Józsi semmit sem fizetett vissza. Egés z este keserűen gúnyos hangulatban voltam. Egyáltalán nem hatódtam meg Józsi ipartkodásától, amelylyel mindenáron meghitt, kedélyes légkört akart teremteni. Meg kellett éreznie hideg, visszafojtott ellenállásomat, de nem akart tudomást venni róla. A munkával eltelő hétköznapokat sokkal könnyebb volt elviselni. Az ünnepek erősen próbára tették az idegeimet. Megvetést éreztem magam iránt, amiért nem tudom kellő belső nyugalommal és méltósággal viselni a mlegváltozott helyzetet. Józsi pedig buzgalommal megjátszotta, hogy nem változott semmi. 121