Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948

„Hívebb emlékezésül...” (Tóth László)

A Csehszlovákia területén élő mintegy 850 000 főnyi magyar nemzetiségű polgár helyzete a második köztársaság közigazgatásának megszervezése óta megdöbbentően sanyarú. Ez a helyzet nagyjában és egészében arra a totális törvényenkívüliségre emlékeztet, melyben a szlovákiai zsidóság élt a Tiso-uralom éveiben, azzal az enyhítéssel, hogy reméljük, az új köztársaság nem szán gázkamrába való deportálást is a magyaroknak. A magyarok helyzetének súlyosságát önmagában is megérteti az a tény, hogy a csehszlovák kormányférfiak az itteni magyarságot egészében háborús bűnösnek tekintik. Az államférfiúi megnyilatkozások, a törvények és rendeletek, a lapok és a rádiókommentárok a magyarokat együtt emlegetik a németekkel, árulókkal és kollaboránsokkal. Az első közmunkarendelet megjelenése óta az állampolgárság megvonásáig, a vagyonelkobzásig, a kiutasításig minden közigazgatási intézkedés kollektív háborús bűnösként sújtja a magyarokat a fasiszta „en bloc" ítélkezések mintájára. Az a megítélés, mely a magyarokat a németekkel és kollaboránsokkal egy szinten teszi felelőssé a köztársaság sorsáért, a következő meggondolások alapján látszik tévesnek és igazságtalannak: 1. Az első Csehszlovák Köztársaság felbomlasztásának két alapvető, nagy tényezője az elszakadást hirdető Henlein-féle szudétanémet mozgalom és a Hlinka alapította szlovák autonomista párt volt, mely 1938-ban a szudétanémetek politikájával koordináltan százezres szlovák tömegeket mozgatott és az önálló Szlovákia proklamálásával az első köztársaság tragédiáját 1939-ben betetőzte. A müncheni döntést megelőző években a szlovák autonomizmus a német nemzetiszocializmus nagyhatalmi szereposztásában a neki szánt részesedés anyagi és hatalmi előnyeiért már nem a magyar államra, hanem Hitlerre és a náci államra támaszkodott. A müncheni döntést megelőző években a fokozott antiszeminista izgatással, később a faji törvények teljes vállalásával ki is elégítette német hűbérurai igényeit. A magyarok csak harmadsorban vettek részt, de korántsem ilyen egységesen, a köztársaság felbomlasztásának politikai kampányában. A besztercebányai felkeléssel a szlovák nép jelentékeny erővel szakadt el ugyan a halálukba futó németektől, ám mindez nem teheti az előző, 1938-1944 közötti évek eseményeit meg nem történtekké. 2. Németország nemcsak a Szudéta-vidéket szállta meg, hanem 1939. március 14én diktatúráját kiterjesztette Cseh- és Morvaországra is és ellenőrzése alá vonta az „önálló Szlovákiát" is. Magyarország ezzel szemben csak olyan magyarlakta területek birtokosa maradt, melyek túlnyomóan magyar jellege általában vitathatatlan. A volt Protektorátus és Szlovákia élményei ilyen alapon nehezen hasonlíthatóak össze. A német diktatúra vasfegyelemmel kényszerítette lojalitásra és együttműködésre Cseh- és Morvaország politikai és kulturális önállóságától megfosztott népét. Szlovákia relatív önállóságát a nemzetiszocialista külpolitika viszont arra használta fel, hogy vele, akár Romániával, állandóan fenyegesse az engedelmeskedni csak igen vontatottan hajlandó 77